VI. fejezet - Az ezredestől való félelem

  - Mr Hubbard? Én vagyok, Scott Shaw.

   Amikor Mr Shaw üzent Hubbardnak, An Zhe éppen egy emberi fejet tartott a kezében, és azt gyakorolta, hogyan kell beletűzni egy szemöldökszőrt. A felhevített tű apró lukat szúrt a szilikon bőrbe, amelybe aztán az emberi szőrt utánzó szálat elültette. Mikor a felpuhult szilikon visszahűlt, a szemöldökszőr biztonságosan gyökeret vert a bábu bőrében. Mr Shaw szeme egyre rosszabbá vált, így mindig nehezebb volt számára elvégezni az efféle munkákat rendesen, An Zhe úgy tippelte, ez lehetett az egyik oka annak, hogy olyan kétségbeesetten keresett új segédet.

   Miután letette a távközlőt, Mr Shaw elővette a kiállító üveg mögötti bábut, és leültette egy székre a szoba közepén. A bábu minden hajlata könnyedén forgott. Egymásra tette a lábait, a kezét a könyökén helyezte el, és végül megbillentette a fejét, hogy egy hangyányit lefelé nézzen. A fény árnyékot vetett a szempillák alatt, ahogy levilágított rá. Parancsoló, mégis melankolikus póz volt.

  An Zhe felemelte a fejét, és abba az irányba nézett. A halvány fény egyenetlen árnyékokat képzett a bábu arcán, elmosva a szilikon és emberi bőr közti leheletnyi eltéréseket. Teljesen úgy nézett ki, mint egy élő ember.

  A túlzott csend – a kiállító üveg és a tárolók, melyek talán obszcénnek tűnhettek az emberek számára, furcsán hatottak ebben az atmoszférában. A hangulatot a kinyíló ajtó nyikorgása törte meg. Fehér fény áradt be kintről, megvilágítva a bábu testének egy részét. An Zhe hunyorogva nézett a küszöbön álló emberre.

  Hátulról megvilágítva nagy alakja volt, vállig érő, göndör, fekete hajjal, barna szemekkel, és hideg arcvonásokkal. An Zhe el tudta képzelni, hogy nézhet ki, mikor fegyverrel a kezében járja a vadont.

  An Zhe várta, hogy az illető belépjen, de az csak állt a küszöbön. A tekintete a szoba közepén ülő bábon pihent, és olyan sokáig nem mozdult, mintha közben maga is bábuvá vált volna. Egészen addig így volt, míg Mr Shaw köhécselve megszólította „ – Fáradjon beljebb, kérem.”, ettől mintha magához tért volna az álmából, és megmozdult. Berontott a szobába, de mielőtt elérte volna a bábut, lelassított. An Zhe figyelte, ahogy mozdul, hogy megérintse a bábu arcát, de az ujjai hosszú időre megdermedtek a levegőben. A csendes szobában csak ennek az embernek a gyenge, remegő lélegzete hallatszott. Talán egy pillangó ült a bábu szempilláin, amit a férfi félt megzavarni.

  Végül, miközben visszahúzta a jobb kezét, még mindig rendíthetetlenül a bábura meredve így szólt.

  - Köszönöm.

  - Ne nekem köszönje – sétált oda hozzá Mr Shaw szürkéskék szemeivel méregetve. – Én köszönöm magának, Mr Hubbard, hogy elegendő adatot szolgáltatott.

  Hubbard mosolygott, de a tekintete kedvetlen maradt. Mr Shaw a közelben várakozó emberméretű ládára mutatott.

  - Ha megengedi…

  - Én csinálom.

  Hubbard ujjai végre hozzáértek a bábu vállához. Lassan lehajolt, felemelte a bábut, és belehelyezte a ládába. Mr Shaw az oldalán állva jegyezte meg:

  - Nem tudtam, hogy ilyen szentimentális ember, Hubbard kapitány.

  - Van pár dolog, amit nem tudtam neki elmondani időben. – Ahogy Hubbard féltérden állt, lassan lecsukta a fedőt, és ujjainak bütykei, melyeket a fedélre nyomott, elfehéredtek. Eltelt némi idő, mire felkelt.

Mr Shaw karba tette a kezét.

  - A bábu kéthavonta karbantartást igényel. Amikor eljön az ideje, csak szállíttassa ide. Ha lesz valamilyen új technológia, használni fogom rajta.

  - Sosem vezetsz vesztes üzletet, Scott Shaw – felelt a férfi. Mr Shaw boldogan nevetett.

  - Mr Hubbard végtelenül leleményes. Nem vagyok olyan jó.

  - Mit szeretnél? – kérdezte aztán Hubbard.

  - Kaptam egy nagy megrendelést néhány napja. Nem könnyű adatot találni arról az emberről, ezért szerettem volna a segítségét kérni.

  - Van olyan információ, amit te nem tudsz megszerezni? – kételkedett Hubbard.

  Mr Shaw vigyorgott, felemelte a karját, és úgy tett, mintha Hubbard felé lőne egy pisztollyal. Hubbard szája mosolyra görbült, aztán megfordult, és a lába fülét fogva sétált az ajtó felé.

  - Kérem, várjon – fakadt ki An Zhe.

  Hubbard visszafordult. An Zhe gyorsan odament hozzá, kigombolta a felső gombot az ingén, és elővette a töltényhüvelyt, ami a nyakában lógott.

  - Uram – szólt. – Nem tudja esetleg, ez honnan származik?

  Anélkül, hogy egy szót szólt volna, Hubbard elvette a hüvelyt, és a fény alatt megforgatva jobban megvizsgálta. An Zhe szíve hevesen dobogott.

  - Ez a modell nem található meg az ellátó raktárakban vagy a feketepiacon. – Egy perccel később Hubbard elengedte a töltényt, ami visszaesett An Zhe mellkasára. Hubbard megfordult, és távozott, egyetlen mondatot hagyva maga mögött.

  - A katonaságtól van.

  Az alakja a távolba húzódott. An Zhe a mellkasához szorította a töltényhüvelyt, és kissé elveszett a gondolataiban. Mr Shaw megengedett magának egy nevetést a csendes szobában.

  - Ha Hubbard azt mondta, katonai dolog, akkor biztosan az. – Becsukta az ajtót, majd hunyorogva rámosolygott. – Mi az, csak nem ágyba kerültél valakivel a katonaságtól? Doussay üzletének elég széles a hatóköre.

An Zhe lassan megrázta a fejét. Ha egy katona volt, mit kellene tennie?

  - Ch – ciccegett Mr Shaw. – Te is elvesztetted a lélekjelenlétedet?

  - Meg akarom találni a gazdáját – jegyezte meg An Zhe.

  - Miért, nem fizetett ki téged az az ember?

An Zhe úgy érezte, Mr Shaw gondolatmenete igencsak furcsa volt.

  - Nem erről van szó – magyarázta.

  - Ha a katonaságtól származik, a katonaság emberei minden bizonnyal fel fogják ismerni. Elárulok neked egy lehetséges módszert – mondta őszintén Mr Shaw.

  - Milyen módszert? – kérdezett vissza An Zhe.

  - A Fővárosban vagy a vadonban nem érheted utol őket. A Külvárosban a Városvédelmi Hivatal és az Eljáró Bíróság állnak katonai fennhatóság alatt. Menj, mászkálj ott egy kicsit éjszaka, és csábíts el egyet. Igaz, hogy a katonaság nagyon szigorú, de elkerülhetetlen, hogy legyenek köztük korruptálhatók.

An Zhe nem jutott szóhoz. Egy darabig töprengett, majd megszólalt.

  - Kik mennek ki a katonák közül a vadonba?

Mr Shaw figyelmeztetés nélkül homlokon pöckölte.

  - Mit gondolsz, kik rajzolták a térképeket odakint?

An Zhe a bántalmazástól lebiggyesztette az ajkait.

  - Most tényleg neked áll feljebb? Még az Arbiter is távol tölt a bázistól fél évet minden évben. Hova gondolsz? A katonaság minden embere kijár a vadonba.

  Mivel semmi nem maradt, amit mondhatott volna, An Zhe lehajtotta a fejét, és folytatta a szemöldökök beágyazását. Rájött, hogy talán sokkal több időt kell a bázison töltenie, mint gondolta.

  A szemöldök-beültetések napja véget ért. Mr Shaw nagyon elégedetten hagyta An Zhe-t elmenni. An Zhe akart enni a krumplilevesből, amit a feketepiac első szinti bejáratánál lehetett kapni.  Ez volt a harmadik napja, hogy Mr Shawnál dolgozott. Mr Shaw egy hónapnyi fizetését előre átadta, így most volt a kártyáján 60R.

  Ám abban a pillanatban, hogy kiért a föld alól, váratlanul úgy érezte, valami nem stimmel – a korábbi nyüzsgés elhalt, úgy tűnt, mindenkinek sietős dolga van, és egy páran álltak a kijáratnál. Egy kicsit megzavarodott, de a krumplileves ígérete sokkal kecsegtetőbbnek tetszett, így mégiscsak odasétált. Ahogy elérte a levest árusító asztalt, a teste hirtelen megdermedt.

Egy másodpercig csak állt, majd megfordult, hogy visszamenjen.

  - Gyere vissza – szállt felé egy olyan hideg hang, amilyen jeges még a havas hegycsúcs sem lehetett. Megadva magát a balszerencséjének, An Zhe visszakanyarodott, és pár lépéssel felzárkózott, hogy találkozzon az Arbiterrel a bejáratnál.

  Az Arbiter nem egyedül jött. Mellette három, fiatalnak tűnő Bíró állt, egyszerű ruhákban. An Zhe egyenesen az Eljáró Bíróság napi járőreibe futott. Aztán hallotta Lu Feng szavait.

  - A testmozgás merev, kerülő mozgás. Erre tegyetek egy pontot.

  A fiatal Bírák mögötte papírt és tollat szorongattak. A hangját követve alaposan végigmérték An Zhe-t, majd lehajtották a fejüket, és körmöltek valamit a papírra. An Zhe az irányukba nézett, de gyorsan beleakadt Lu Feng tekintetébe, mire azonnal elfordult.

  - Szemkontaktus kerülése. Még egy pont. – Lu Feng hangja egy szemernyit sem változott, a Bírák pedig folytatták a jegyzetelést.

  An Zhe úgy érezte, a jelenet kissé ismerős. Némi gondolkodás után konstatálta, hogy a mindenható Arbiter nem csak előadást tartott a járőrök felelősségéről. Hanem edzette az újoncokat, csak úgy, mint ahogy Mr Shaw betanította a segédjét. Jóllehet, Lu Feng láthatóan nem tartott olyan türelmes útmutatást, mint Mr Shaw. Nyers utasításaival aligha számított képzett felettesnek.

  A fiú a következő pontlevonást várta. Azonban azt is felfedezte, hogy ugyan az Arbiter instrukciói igazán nyersek voltak, nem vette félvállról a vizsgáztatásukat.

  - Az eredmény?

  - Igenis, ezredes – felelt az egyik fiatal Bíró. – Minden biológiai jel arra utal, hogy a tesztelt tett személy ember.

  - Az abnormalitásra utaló jelek oka?

  - Az ezredestől való félelem.

  Lu Feng szája sarka felgörbült. Ez volt az első eset, hogy An Zhe mosolyogni látta Lu Fenget, noha csak egyetlen egyszer találkoztak, és noha az a mosoly jóformán észrevehetetlen volt. Ám ebből a jóformán észrevehetetlen mosolyból is rájött An Zhe, hogy az Arbiter akart tőle valamit ezen a napon.

  Ahogy az a halvány mosoly eltűnt, Lu Feng visszatért a maga kifejezéstelenségéhez. Csak a hideg, fehér ujjai játszottak a koromfekete pisztolyával, mely igencsak fenyegető mozdulatnak tűnt.

  - Most már elmehetek? – kérdezte An Zhe próbaképpen.

Kifejezéstelen Lu Feng visszakérdezett:

  - Mit csinálsz errefelé?

  - Dolgozom – felelt An Zhe őszintén.

  - Az első vagy a második földalatti szinten?

  -… A harmadikon.

  - Oh.

  Ezt követően hosszabb csend következett, amit a fiatal Bírák tollainak jegyzetelő sercegése el nem halt. Aztán az egyik így szólt:

  - Nincsenek abnormalitások a verbális kihallgatás során, ami bizonyítja az ítéletet, hogy a tesztelt személy ember. 

  An Zhe látta, ahogy Lu Feng lapos pillantást vet a fiatal Bíró irányába – mindegy, milyen szemszögből nézte, nem úgy tűnt, mintha jóváhagyó arckifejezés lett volna.

  - Esetleg… - kezdte újra An Zhe.

  - Most már elmehetsz.

  - Köszönöm.

  Gyorsan megfordult, és valamivel beljebb sétált, távolabb a bejárattól, és leült a krumplilevest árusító asztalok egyikéhez. Tényleg nagyon szeretett volna enni egyet máma. A bázis által a lakónegyedben szolgált krumplileves csak 0.3R volt, míg az itteni ár 1R. A kettő közti különbség teljesen nyilvánvaló volt. Itt a leves sűrűsége legalább háromszorosa volt a másiknak. Leszámítva, hogy a krumplit addig főzték, hogy már szétomlottak, finom, kerek disznóhús-darabokat is beledobtak a levesbe, és talán egy unciányi tejet. A friss és édes fehérjeillat a levegőben sodródott.

  A kanál fehér volt. An Zhe felvette, merített vele a levesből, elfújta a felszálló gőzt felőle, aztán a szájába tette, és lenyelte. Hunyorgott az arcába szálló gőztől, igazán elégedettnek érezve magát – de még jobb lett volna, ha az Arbiter alakjának képe nem tolakodik be a szeme sarkába. An Zhe nagyon lassan, de nagyon komolyan és csendesen evett, semmiféle zajt nem keltve. Nagyjából húsz perccel később, az evést befejezve elkezdte felkészíteni az elméjét, hogy elhaladhasson a mindenható Arbiter mellett, és elhagyja a helyet.

  Amikor felkelt az üléséről, és fordult, hogy a bejárathoz menjen, éles csipogás hangja szelte át a levegőt – Lu Feng megnyomott egy gombot a távközlőjén. An Zhe, elhaladva mellette, éppen elcsípte Lu Fengnek a távközlőbe vetett, egyetlen hideg szavát.

  - Szemét.

An Zhe megugrott ijedtében, és felgyorsította a lépéseit, így hagyta el a feketepiacot.

  Jelenleg este volt. A nap már lement, a nyugati ég határtalanul kiterjedő szürkéskék árnyalatot vett fel, és a szél hideggé vált. Két órán belül a bázis lekapcsolja az áramot. A raktár a feketepiaccal szemben szintén zárni készült, és folyamatosan ontotta magából az emberek áradatát.

  A raktár, a feketepiac és az állomás épületei háromszög alakot formáltak, közöttük pedig egy tágas köztér húzódott. Az emberek most épp vándorló hangyák módjára rajzottak a térre, és az állomás felé hömpölyögtek. A vonatok este hattól nyolcig jártak, pontosan óránként egy. Amikor az időt mutató táblán a számok megközelítették az indulás idejét, egy halk tülkölés hallatszott valahonnan messziről, fokozatosan válva egyre hangosabbá. Egy rövid, de nagy zökkenés után a vonat ezüst-fehér kígyóként állt meg a síneken. Az egyik oldalán nagyjából tucatnyi vagonajtó húzódott oldalra, és a rajta lévő emberek leszállingóztak a szerelvényről. Voltak köztük, akik a város más részeiről jöttek, hogy hazamenjenek, mások a vadonból érkezhettek vissza.

Abban a pillanatban egy kedves, robotszerű női hang kezdett sugározni az érkezési pont felől.

  - Minden utasunknak, technikai probléma felmerülése miatt, kérjük, azonnal szálljanak le a szerelvényről, és várakozzanak. A vonatra várakozó utasainknak üzenjük, kérjük, ne szálljanak fel egy ideig. Kérjük, oszoljanak és várakozzanak.

  Ahogy a robotikus üzenetet ismét lejátszották, az emberek, akik már elsőre is hallották, zavartan kezdtek sétálni, se nem gyorsan, se nem lassan. Azonban néhány ember arckifejezése drasztikusan megváltozott, megrántották a társaikat, hogy gyorsan felálljanak az üléseikről, átnyomakodták magukat a tömegen, míg a peronra nem értek, majd elszaladtak. Ez aztán hatással volt a többiekre is, és nem került három percbe se, hogy a pánikkal terhes hangulat végigrohanjon az egész állomáson, és mindenki a köztérre kezdett szaladni.

  An Zhe-t, aki arra várt, hogy felszállhasson a vonatra, váratlanul elkapta a tumultus, és sodorta magával. Habár nem tudta, mi történt, ismerte az emberek közösségi szabályait, és megfordult, hogy a többiekkel együtt folytassa az útját. Azonban a tömeg löködte és rángatta, amitől megbotlott, valaki pedig egyenesen a hátába ütközött. Szaporán kopogó magas sarkúak zaja hallatszott. Ahogy An Zhe ismerős illatot érezve hátrafordult, felismerte Doussayt, a harmadik szint Madam D-jét. Úgy tűnt, épp csak leszállt a vonatról. Találkozott a pillantásuk, és Doussay is felismerte őt. Egy öntudatlannak tűnő mozdulattal ragadta meg azonnal An Zhe csuklóját, és magával húzta futás közben.

  A köztéren az eleső és megtaposott emberek kiáltásai keveredtek. Másfelől, Doussay úgy rángatta át a tömegen, mintha már ezerszer átélte volna ezt ezelőtt, míg el nem érték a legelső sort a tér szélén, ahol a leggyorsabban futó emberek tolongtak – és ahol megálltak. Fekete, könnyűpáncélos autók álltak egyenes sorban a köztér szélén, tíz-húszméterenként egy, és a kocsik oldalán egy ezüst pajzs embléma derengett fel. A Bázis Kézikönyv elolvasásának jóvoltából An Zhe tudta, hogy az embléma a Városvédelmi Hivatalt képviselte, amiket a teljes neve a Bázis Külvárosvédelmi Hivatal. Töltött fegyvereket viselő katonák szálltak ki az autókból, és elzárták az összes kijáratot.

  An Zhe még mindig nem értette, mi történt. Nem nagyon kapott levegőt azután, hogy ilyen gyorsan futott. A közelében Doussay kétrét görnyedve, köhögve fuldoklott levegőért. An Zhe megveregette a vállát, és nagyjából egy fél percen belül úgy tűnt, a nő összeszedte magát. A köztéren még mindig káosz uralkodott, emberek rohantak a tér széle felé, mintha csak az életük lenne a tét, hogy aztán megállítsa őket a Hivatal katonái által alkotott, emberi fal.

An Zhe a kissé kevésbé zsúfolt sarokra kísérte Doussayt.

  - Mi van velük? – kérdezte aztán.

  - Gyakran volt régen ilyen – egyenesedett fel Doussay, és a téren összegyűlt tömegre nézett. – Beszivárgott egy xenogén. – Egy lélegzetvételnyi szünetet tartott. – A vonaton kellett lennie valakinek, aki xenogenikus. Túl sok időbe került volna a vonatra jutni, és kinyomozni. Ha a xenogén támadásba lendül, már túl késő, és több vagonnyi embernek annyi. Hogy itt szétszéledtünk, megkönnyíti a nyomozást. De rég nem történt már hasonló eset. Az Arbiter nem vette észre?

  - Ma járőrözött – felelt An Zhe.

  Nem is csak az; hallotta korábban, hogy Lu Fenget keresték, és valakit hidegen rendre utasított azzal, hogy „szemét”-nek nevezte. Most, hogy belegondolt, azért lehetett, mert megkapta a híreket a bázisra szökött xenogénről.

An Zhe érezte, hogy a karját tartó kéz megremeg kissé.

  - Ő is itt van?

A nő kérdésére An Zhe elismerően hümmögött.

  Mintha csak a szavait akarná igazolni, egy halk durranás hallatszott, és éles, fehér fény zúgott át a levegőn. A fénycsóva magasról csapott le, hasonlóan, mint egy vakító villám, ahogy egy pillanat alatt átvágta az éjszakai eget, és egy An Zhe-től és Doussaytól nem messzi ember vállára esett előttük.

  An Zhe gyorsan felnézett, keresve a fénycsóva eredetének pontját, és látta, hogy a feketepiac halványszürke épületének legtetején, a csúcsról lebámulva állt egy magas, vékony alak. Lu Feng volt, fekete egyenruhát viselt. Épp akkor eresztette le lassan a jobb kezében tartott, fekete fegyvert. A baljában egy távcsövet fogott, amit oldalra nyújtott, és az ott álló fiatal Bíró elvette tőle.

  - A pozíció a magnézium fénylövedékkel megjelölve. – A következő pillanatban, a Védelmi Hivatal katonáinak sorfalától egy tömör parancs szállt fel: - Készülj!

  A hang éppcsak abbahagyta a beszédet, amikor egy rendkívül közeli páncélautó felől egy éles zaj hallatszott, ezt pedig egy velőtrázó sivítás követte a köztérről. Egy gyújtótöltényt lőttek ki, mely sűrű füstöt húzott maga után, és arra a pontra célzott, amit korábban a magnézium fénylövedék megjelölt a csóvájával. Minden nagyon gyorsan történt.

  Valami égett dolog fanyar szaga szállt feléjük. A tömegben egy férfi hevesen a földre zuhant, és füst párolgott a testéből sziszegve. Metsző üvöltése azonnal visszhangozni kezdett az egész köztéren.

An Zhe érezte, ahogy Doussay szorítása ismét erősödik a kezén.

  - Az az ember közvetlenül mögöttem ült – mondta. – De nem támadott meg senkit. Jól vagyok – sóhajtott megkönnyebbülésében. – Az egy fehérfoszforos töltény volt. Már halottnak kell lennie.

  Felemelte a fejét, hogy felnézzen a feketepiac épületének tetejére. Lu Feng alakja már rég eltűnt onnan, de a nő még mindig abba az irányba meredt. An Zhe rápillantott a nőre. Madam D arcvonásai hirtelen szokatlan nyugalmat tükröztek a szürkületben.

  Egy perccel később a sikolyok fokozatosan elgyengültek. Az emberek ösztönös elhúzódása megnyitotta a teret, ahol a megfeketedett, kicsavart tagok abbahagyták a görcsös rángást és erőlködést, teljesen mozdulatlanná válva. A többi ember úgy tűnt, felsóhajt megkönnyebbülésében, de a Védelmi Hivatal katonai blokádja egy kicsit sem lazult.

  - Öt éve az ezredes már megmentett egyszer – hallotta meg An Zhe hirtelen Doussay szavait. – A városkapunál. Pont ugyanígy történt.

  An Zhe nem mondott semmit, csak érezte, ahogy a hangulat kezd lecsillapodni. Azon a napon, a városkapunál, megértette, miért gyűlöli olyan keserűen annyi ember Lu Fenget. Ma azt is megértette, sokan miért nem gyűlölik. Pár perccel később a Hivatal katonái erővel utat nyitottak az embertömegen, és Lu Feng az embereivel a sarkában gyorsan vágott át rajtuk a négy testhez, melyeket mind megpörkölt a pusztító fegyver. A helyzetük miatt An Zhe és Doussay egészen közel álltak.

  A férfi hófehér kesztyűt húzott, féltérdre ereszkedett, félrehúzta a középső emberi testet, és röviden azt mondta: - Kést.

  A mellette álló Bíró egy fénylő tőrt nyújtott át neki. Aztán látta, hogy Lu Feng érzelemmentes arccal vágja fel a holttest hasfalát. A megfeketedett test fanyar szagot árasztott. Azonban ahogy a mellkas felnyitása után fény vetült a belsőségekre, nyilvánvalóvá vált, hogy abban nem voltak benne az emberi élethez elengedhetetlen szervek, helyette megannyi, kicsi, sárgás és átlátszó dolog, ezer meg ezer darab, szorosan egymáshoz tapadva.

  Ahogy próbálta közelebbről is szemügyre venni, An Zhe úgy érezte, rovarlárvákra hasonlítottak – valami pókféléhez, és még mindig finoman mocorogtak. Látta, hogy Lu Feng összehúzza a szemöldökét, és a kezében tartott kés egyenesen felvágott a nyelőcsövön és a torkon, teljesen felnyitva azt. Hasonló dolgok ömlöttek ki belőle onnan is folyamatosan.

  - Parazitafajta, nagyfokú poliferáció lehetséges. – Lu Feng felállt, levette a kesztyűt, és a testre dobta. Egy Bíró azonnal adott neki egy másikat. – Teljes személyzet, nyomozzák le.

  Doussay egész teste elgyengült, és előre bukott. An Zhe-nek eszébe jutott, mit mondott a nő pár perce. Hogy ez az ember közvetlenül mögötte ült. Nagyon próbálkozott, hogy megtámassza Doussayt, de a nő mozdulatai hirtelenek voltak, és Lu Feng már az ő irányukba nézett.

  Lu Feng tekintete megállapodott a nő arcán. A pillantását követve An Zhe is ránézett. A korábbi káoszban nem nézte meg elég figyelmesen Doussayt, de most közelebbről is megvizsgálta – a homlokán egy hólyagszerű kis dolog kristályos fényt bocsátott ki, és a hólyagon belül valami mocorgott.

  - Én… - Mintha érzett volna valamit, Doussay lassan felnyúlt, és megérintette azt a pontot. Megremegett, aztán Lu Fengre meredt, és két könnycsepp gördült az arcára, ahogy tett néhány bizonytalan lépést felé. Ez volt az első, hogy An Zhe ilyesféle kifejezést látott egy ember szemében. Nem tudta eldönteni, hogy szerelemmel vagy gyűlölettel volt-e töltve. A nagy része valószínűleg kétségbeesés volt.

Pisztolylövés hallatszott.

  A nő előreesett, és An Zhe nem volt képes megragadni. Az emberi test egy tompa hanggal huppant a földre. Abban a pillanatban, An Zhe mindössze pár méterre állt Lu Fengtől, és a tekintetük találkozott.

Az a hideg, zöld szempár, melyekben nem tükröződött semmi…

  Lu Feng hirtelen felemelte a karját felé. An Zhe összerándult. Azonban az Arbiter nem azért mozdult, hogy meghúzza a ravaszt. Nem az a keze volt, amelyikben a fegyvert tartotta. Az ujjai rásimultak An Zhe arcára, és megpihentek ott egy pillanatra. An Zhe emlékezett, hogy mikor Doussay elesett, egy kevés a véréből az arcára loccsant. Először meleg volt, de nagyon gyorsan kihűlt.

  A férfi letörölte a hideg folyadékot, vörös pacát hagyva a hófehér kesztyűn, és a meleg érintés ott időzött An Zhe arcán egy lélegzetvételnyi ideig. Finom borzongás futott végig An Zhe testén, és lehunyta a szemét.

  Talán három másodperc volt, talán négy. Lu Feng ujjai elengedték az arcát, és az a gyenge melegség azonnal halványulni kezdett, mielőtt az esti szél teljesen elseperte volna. An Zhe ismét kinyitotta a szemét, és látta a távolodó alakot, pontosan úgy, ahogy azon a napon a városkapunál is történt.

  Abban a pillanatban hirtelen erőteljes fény kelt életre a köztéren. An Zhe hunyorgott. Lu Feng alakja elhomályosodott a látóterében. Mire a látása kitisztult, a fekete alak már rég elveszett az emberek hatalmas tengerében. A Hivatal katonái törtek előre, és magukkal vitték Doussay testét. Mézszerű ragyogás úszott a hosszú, barna haja után a lámpafényben. Csukott szemű arca nyugodtságot sugárzott. Hogy mire gondolhatott az utolsó pillanataiban, An Zhe nem tudhatta. Valószínűleg sosem fogja tudni.

  Sokan bámultak felé. Amikor a Hivatal katonái eltűntek, sutyorászni kezdtek maguk között. An Zhe hallása igen jó volt, így képes volt elcsípni egy-egy darabot a beszélgetésükből. Sokan ismerték ezt az asszonyt a feketepiac harmadik földalatti szintjéről. Néhányan a gyönyörű nő eltávozását gyászolták, míg többen attól féltek, hogy őket is megfertőzte a szörnyeteg.

Hamarosan a robotikus női hang elkezdett utasításokat osztogatni.

  - Kérem, mindannyian széledjenek szét, és várakozzanak. Az Eljáró Bíróság harminc percen belül megkezdi az egyenkénti kihallgatásukat.

  A hang nagyon kedves volt, de senki nem volt abban az állapotban, hogy ezt értékelje. Eleinte lopva egymásra pillantgattak az emberek, aztán hamarosan rájöttek, hogy valójában egyikük sincs tisztában vele, hogy a mellettük álló személy valóban közülük való-e. Az emberek garmadája elkezdett fészkelődni, mint valami hangyaboly. Minden egyes személy igyekezett eltávolodni a mellettük állóktól a legjobb tudásuk szerint, mindegy, ismerték-e egymást vagy sem. Végül a kaotikus tömeg átalakult szétszóródott hálózattá. An Zhe a legszélén állt, a vértócsa mellett, amit Doussay hagyott maga után. A pillantása végigszaladt a közelben lévő emberek félelemmel teli arckifejezésén. Alapjaiban véve nem volt nagy különbség az emberek bázisa és az Abyss közt.

Egy éles hang csendült fel hirtelen valahol a távolban.

  - Van valami az arcán!

  Mozgolódás hangjai követték a megszólalást. Úgy tűnt, néhányan ökölharcba kezdtek, amit aztán hangos veszekedés követett. Egy fél perccel később egy pisztolylövés vetett véget neki.

  Halotti csend. A halotti csend beburkolta a közteret. Még a lélegzetek zaja is elhalkult. Ha valaki azt mondta volna An Zhe-nek, hogy jelenleg igazából egy temetőben áll, és a körülötte lévő emberek a sírkövek, ő nem is kételkedett volna ennek az állításnak a hitelességében. Körbenézett, vágyva rá, hogy tudja, merre van Lu Feng, de túl sok volt az ember, és képtelen volt megtalálni. Végül abbahagyta a nézelődést, és lemeredt a márványkövekre, melyek sápadtnak tűntek a fényben.

Hirtelen megakadt a szeme valamin.

  Nagyjából öt méterrel odébb, az egyik ember lábánál, valami rezesen csillant. Az első gondolata az volt, hogy a nyaka körül lógó töltényhüvely leesett, így gyorsan az inge nyakához kapott. A felsőjének anyagán át kis henger alakú tárgy nyomódott a kezének – nem vesztette el.

A földre meredve tett pár lépést, mire az egyik közelben álló átkozódva húzódott el.

  - Elnézést – kért bocsánatot An Zhe. – Leejtettem valamit.

  Néhány lépéssel elhaladva pár ember mellett, elérte a helyet, leguggolt, és felvette a hengeres, rezes töltényhüvelyt. Ahogy a tenyerében fogta, megremegett a keze. A súlya, a mintázata és a mérete mind nagyon-nagyon ismerősek voltak. Ahogy forgatta a töltényt, nem tudott felfedezni egyetlen különbséget se ez meg a nyaka körül lógó darab közt.

  A szíve hevesen rándult párat, ahogy az öklébe szorította a hüvelyt, és felállt. Visszagondolt az öt perccel ezelőtt történtekre, ahogy Doussay megérintette a homlokán a fertőző hólyagot, és rájött, hogy semmi lehetősége életben maradni, hogy kétségkívül ki lesz végezve az Arbiter által. De amellett, hogy megrettent, úgy tűnt, közelebb szeretett volna menni az Arbiterhez, szóval tett felé pár lépést. Ám mielőtt a vágyához hűen elérhette volna Lu Fenget, a golyó már át is fúrta a testét.

Hol is állt akkor Lu Feng?

  An Zhe a közeli vértócsára nézett a földön. Lu Feng itt állt akkor, ahol most éppen ő, nem olyan messze, amikor tüzet nyitott. Mi a töltényhüvely? A töltény váza volt, ezt tudta jól. An Ze emlékei között is hasonló tudás szerepelt. Amikor tüzelés után a golyó elhagyja a tárat, a töltényhüvely leválik, és kiesik a másik oldalon, hogy a földön landoljon.

  Kétség sem fért hozzá, hogy a hüvely, amit felvett, Lu Fenghez tartozott, és Lu Feng az Eljáró Bíróság mestere volt. De akkor mi van a teljesen ugyanolyan tölténnyel, amit a vadonban szedett össze, ahol elvesztette a spóráját? Annak is köze volt az Eljáró Bírósághoz?

  Kifejezhetetlen érzés gyűlt fel An Zhe szívében, és félelmet is érzett, amit teljesen pontosan meg tudott határozni. Ha a spórájának és az Eljáró Bíróságnak köze van egymáshoz, akkor el tudta képzelni, milyen nehéz lesz azt visszaszerezni. Nem kérdezhetett rá egyenesen, mert a spóráról érdeklődni egyenértékű volt azzal, mintha elismerte volna, hogy ő egy gomba.

  Miközben ő elmerült a különös gondolatai közt, eltelt fél óra. A mesterséges női hang ismét felcsendült.

   - A próbaidő letelt. Kérjük, álljanak rendezett sorba, és fogadják el a fertőzésellenőrzést. Amint az ellenőrzésnek vége, kérem, távozzanak.

  Miután az adást elismételték párszor, a köztérrel szemben nagy fény gyúlt, és az emberek lassan elkezdtek arra araszolni, hogy átvizsgálják őket. Az An Zhe-hez legközelebb álló emberpár apa-fia párosának tűnt – azért gondolta, mert az egyikük valamivel idősebb volt, és szakállat növesztett, míg a másik tizenhárom-tizennégy év körüli fiú lehetett. Hallotta a fiú kérdését:

  - Miért kellett fél órát várnunk?

  - Ez nem úgy megy, hogy az Arbiter, mint egy masina, meg tudja állapítani rólad, hogy fertőzött vagy, abban a minutumban, hogy megcsípett egy bogár – felelt az apja mély hangon. – Az Eljáró Bíróság azt mondja, harminc perccel azután tudnak ítéletet mondani. Nem voltál még a városkapunál. A kapunál is harminc percet állsz sorban.

  - Oh – lehelte a fiú. Aztán azt kérdezte: - Szóval hogyan döntik el?

  - Ne engem kérdezz – felelt az apja. – Honnan tudhatnám én azt?

  - Úgy hallottam, akárkit lelőnek, aki…

  - Hallgass! – Egy leheletnyi rémület tükröződött az apja rekedt hangjában. – Te is akarsz kapni egy lövést a fejedbe?

  Mintha a férfi szavait akarta volna alátámasztani, egy pisztolylövés hallatszott a köztér másik oldala felől. Azonnal abbahagyták a beszélgetést.

  Az Arbiter gyors ütemben vallatta ki az embereket, és a lövések közti időszakok remegésre késztették az embereket. Egy darabig elég rendszeres volt. Legalább minden tízedik percben eldördült egy lövés, és néha több is volt, gyors egymásutánban. Ezek után a lövések után hosszabb szünet következett, amíg az Arbiter nem használta ismét a fegyverét. Az apa An Zhe közelében azt mondta:

  - Azt hiszem, befejezték az öldöklést.

  Alighogy elhallgatott, ismét durranás hallatszott, és ő meg a fia is megborzongott.

  A fertőzöttnek titulált emberek ott helyben ki lettek iktatva, míg a tisztának ítéltek biztonsággal elhagyhatták a helyet a nyitott kijáratoknál. Ahogy a köztéren lévő emberek száma csökkent, spontán rendszertelenebb sort formáltak, és lassan haladtak előre. An Zhe a lövéseket számolta, sereghajtóként állva a sor végén. Mire ő maga is közelebb ért a kijárathoz, már hetvenhármat számolt. Látta a kőoszlopot a kijáratnál, aminek Lu Feng nekidőlt, az alakja vékonynak tűnt a fény alatt. Két Bíró állt mellette. Távolabb mindkét oldalon a Városvédelem súlyosan felfegyverzett katonái sorakoztak, a padlót vér szennyezte előttük.

  Nem, nem csak vér. Valami apró dolgok szóródtak szét ott nem megfigyelhető mintában, mind rezes töltényhüvely volt.

  Az apa-fiú páros előtte biztonsággal átvészelte a kivizsgálást, és An Zhe következett. Előre lépett párat, és megállt Lu Feng előtt.

  Lu Feng magasabb volt nála, ezért neki kissé fel kellett hajtania a fejét, hogy a férfi szemébe nézzen – aztán érezte, ahogy Lu Feng végigméri tetőtől talpig.

  - Mi van a kezedben?

  An Zhe nem hitte, hogy egy ilyen pici tárgyat észre lehet venni a markában. Az Arbiter orra és tartózkodó tekintete előtt csak annyit tehetett, hogy felemelje a kezét, kihajlítsa az ujjait, és felfedje a tenyerén ülő, rezes töltényhüvelyt. Csak, mint az a többi ott a földön, ez is egy embert jelentett, akit az Arbiter kivégzett.

Hosszúra nyúlt közöttük a csend. Aztán An Zhe hallotta Lu Fenget:

  - Indulj.

  A késő éjjeli szél olyan erőteljes volt, hogy még Lu Feng hangját is megtörte, ezért mire a füléhez ért, lágyabbnak hatott, mint általában.

An Zhe csendesen megfordult, és belesétált a mély éjszakába.

 *

  - Május 17.-én, este hét órakor, új parazitizációs módszerrel lezajló parazitafertőzés történt az Ellátó Raktár közterén, a Külvárosban. Az Eljáró Bíróság bevezetett egy kiegészítő körülményt a Teszt gyakorlásához, válaszul az új parazitizációs módszerre. Jelenleg minden veszély likvidálva van a bázison. A lakosságot megkérjük, nyugodt szívvel mozogjanak odakint.

  - Hogy fejlesszék a Teszt pontosságát, és biztosítsák az Arbiter jelenlétét a teljes procedúra alatt, a mai nap folyamán a városkapunál végzett tevékenységek lecsökkentésre kerülnek reggel nyolctól délig, illetve délután kettőtől hatig. Kérjük, legyenek erre figyelemmel, amikor visszatérnek a városba.

  - A Világítótorony megfigyelései alapján, az ízeltlábúak osztályába, és a paraziták osztályába tartozó szörnyetegek párzási ideje előbb kezdődött. Hogy megelőzzük a légi inváziót, a bázis ultrahangos hangszóró berendezésének üzemi erejét megnöveltük III-as szintre. A veszélyességi szinteket a 2-es Síkföldön, a 6-os Medencében, és a Dél-keleti Szakadékban négycsillagosra emeltük. Kérjük, fordítsanak fokozott figyelmet a személyes biztonságra a vadonban, és védjék az egész testüket. Ugyanez az információ került kiközvetítésre a vadonban állomásozó csapatok számára.

  - Május 17-én, este hét órakor, új parazitizációs…

  Ez a három bejelentés játszódott le újra meg újra. Mr Shaw felemelte a kezét, és lekapcsolta az adást, aztán lehajtotta a fejét, és folytatta a kiöntőforma polírozását. An Zhe még mindig szemöldököket tűzködött a sarokban, de ezúttal nem egyszerű szemöldök-implantációt végzett, Mr Shaw nagyon specifikusan rajzolta fel a számára a formáját és irányát a bábu üres arcára egy szürke tollal. Az Arbiter szemöldökének elkészítését gyakorolta.

  Doussay meghalt, de nekik így is folytatniuk kellett a rendelés elkészítését, ahogy megbeszélték, mert Mr Shaw megkapta előre a bábu árának felét – a szállítási idő, amiben korábban megegyeztek, egy hónappal később volt esedékes. A 6-os Kerület 13-as Épületének egy szobájába kellett szállítaniuk, és a megbízó akkor szándékozott átadni a fizetség másik felét.

  Lu Feng szemöldökének és hajának színe ugyanolyan volt, mindkettő tiszta fekete. Nagyon elütő szín volt. A szemöldök enyhén felfelé ferdült, éles csúcsot formálva, aztán fokozatosan szűkült össze egy vékony és hegyes végbe. Mr Shaw csak a szemöldökök rajzolásával eltöltött egy órát. Miután megkapta a bábu fejét, An Zhe-nek nemcsak, hogy szigorúan követnie kellett a vezetővonalakat, miközben beültette a szemöldökszálakat, hanem még a tekintetét is gyakran fel kellett emelnie, hogy Lu Feng profilból elkapott fotóját nézze az elé állított táblagépen, és ellenőrizze, hogy van-e bármilyen eltérés.

  A mobiltelefon-árus, fekete ruhás fiatal szállította ki a táblagépet ezen a napon, reggel hét órakor, azt mondván, hogy Hubbard ajándéka volt Mr Shaw számára. Ahogy leszállította a táblagépet, An Zhe-re esett a pillantása.

   - Hűha, jó kis melót akasztottál le. Van már pénzed mobilt venni tőlem?

  An Zhe úgy érezte magát, mint aki nagyon mentegetőzik. A fizetése csak arra volt elég, hogy krumplilevest vegyen magának, ezért csak annyit mondhatott: „ – Nincs.”. A fiatal csalódottan sóhajtva távozott.

  Jó néhány közeli kép volt a táblagépre mentve, amit hozott. A legtöbb a tegnapi feketepiaci járőrözéséből származott. A szögek igen ésszerűek voltak, és az egyik fotó még An Zhe-t is tartalmazta. Habár a fókusz Lu Fengen volt, és minden más nagyon elmosódott rajta. Csak egy fehér pacának látszott a kép sarkában, krumplilevessel maga előtt.

Mr Shaw elégedett hangot hallatott.

  - Hubbardnak megvan a maga módja, hogy mindig megkaparintsa a feketepiacról, amit szeretne. Igazán nem semmiség az Arbiterről fotókat készíteni. Ugyan nincsenek pontos adatok, a fényképeket jól készítették el, elegendőek lesznek. – Ezekkel a szavakkal többször is jobbra-balra húzkodta a fotókat, ahogy válogatott. – Ez az arc igazán megőrjítheti a nőket. Neked kedvedre van?

  Az emberi test biológiai nemeit véve alapul, An Zhe nem volt nő, ezért ő nem őrült meg. Csak nagyon kényelmetlenül érezte magát. Egy kis zsigeri félelmet érzett az Arbiter felé. Az emberek bázisán csak Lu Feng gyanította, hogy nem ember. An Zhe arra gondolt, ha egyszer meghalna a bázison, az mindenféleképpen az Arbiter fegyverének lenne köszönhető.

  - Nincs kedvemre – felelte.

  - Akkor te az ellenzéki párthoz tartozol – jegyezte meg Mr Shaw. – Én az ellenzéki pártot gyűlölöm a legjobban. Az előző segédem is a tagja volt.

  - Hogyhogy? – kérdezte An Zhe.

  - Elvitte a fizetést, amit adtam neki, és komolyan volt pofája, hogy minden héten kikérjen egy fél nap szabadnapot a demonstrációk miatt.

  - …Nem vagyok az ellenzéki párt tagja sem – jegyezte meg An Zhe.

  - Nem érdekel, hogy az ellenzéki párt, vagy a támogatók pártjának a tagja vagy-e – mondta őszintén Mr Shaw. – Csak ne kérj szabadnapot.

  - Én… nem fogok szabadnapot kérni – mondta hát An Zhe. Látva a barátságos mosolyt Mr Shaw arcán, próbaképpen rákérdezett: - Nem élhetnék itt?

  Az elmúlt pár napjának megfigyelései alapján megállapította, hogy Mr Shaw boltja tulajdonképpen nem volt kicsi. A sarokban volt néhány használatlan tároló, és a tárolók közti hely pont elég volt egy embernek az ott lakásra.

  - Mi a gond? – kérdezte Mr Shaw.

  An Zhe tudta, hogy az emberek a bázison nem költözködtek olyan könnyedén új otthonba. Már nagyon fiatalon kijelölték a lakhelyüket – persze, hogy ténylegesen ott éltek-e vagy sem, az más kérdés volt. A legtöbb zsoldos a vadonban töltötte élete nagy részét, és a harmadik szinti férfiak és nők is ritkán tértek vissza innen a lakásaikba. De ő tényleg nagyon nem akart visszamenni a 117-es Épületbe, Josh ragaszkodása teljesen kimerítette.

  - A szomszédom – magyarázta Mr Shawnak. – Mindig…

  Mielőtt megtalálta volna a megfelelő szavakat, Mr Shaw megértően megemelgette a szemöldökét.

  - Ágyba akar vinni?

An Zhe megerősítette, hogy csak egy valami járt folyamatosan Mr Shaw fejében.

  - Nem erről van szó – tiltakozott. – Csak folyamatosan közel akar hozzám kerülni.

  - Van különbség a „közel akar hozzád kerülni” és az „ágyba akar vinni téged” között? – kérdezte Mr Shaw.

  - Van. – An Zhe komolyan elgondolkodott Josh tettein. – Régen jó barátok voltunk. 

  Voltak dolgok, amiket nem mondhatott el Mr Shawnak, ezért az An Ze név helyett csak annyit mondhatott „én”.

  - Együtt nőttünk fel. Szomszédok vagyunk. Én kéziratokat adtam be a Városi Ügyek Hivatalába alacsony hozzájárulási díjakért, ő meg zsoldosként dolgozott kint. Néha, ha nem volt pénzem, vagy neki nem volt pénze, kisegítettük egymást – mesélte. – De aztán le akartam vizsgázni az Ellátó Raktárnál, és ő nem akarta. Azt mondta… túl nehéz, és hogy ki akart velem menni a vadonba könnyebb munkákat végezni.

  Ezen a ponton Scott Shaw megvető nevetést hallatott. An Zhe a férfi felé nézett, vágyva rá, hogy hallhassa a véleményét.

  - Miért viselkedett így?

Mr Shaw az Arbiter baba egyik karját tartotta, reszelővel polírozta éppen, ahogy felelt.

  - Miután átmész a vizsgán a raktárnál, és kikerülsz a civilek közül, ki fogsz tűnni a tömegből. Mit tehetne akkor? Ő csak egy átlagos zsoldos marad egész életére. Még akkor is vele töltenéd az idődet? – Idáig jutva a beszédben, Mr Shaw felnézett, és vetett egy pillantást An Zhe-re. – Minden valószínűség szerint, ha egyszer odamész, könnyűszerrel elcsábíthatod az egyik magasabb rangút a raktárnál. Akkor a barátod nem lenne képes megtartani téged.

De An Ze sosem csinált volna olyat.

  - Nem tenném – felelt An Zhe.

  - Még ha te nem is tennéd, ő azt hinné – fejezte be a köröm polírozását Mr Shaw, ráfújt egy réteg lakkot, és a következő körömre váltott. – Ki tudja. Az emberek egyszerűen ilyen undorítóak. Ezért én azt mondom, jobb neked, ha nem keveredsz az ilyen semmirekellőkkel…

  An Zhe leejtette a tekintetét, úgy érezve, Mr Shaw tényleg jó ember volt. Egy jó idős ember hasznos életbeli tanácsokkal látja el a fiatal embereket. Néhányszor az Abyss-béli szörnyek is mutattak efféle magatartást.

Aztán viszont hallotta, ahogy Mr Shaw azt mondja:

  - Te inkább csak tartsd a szemed a harmadik szinten, és találj egy nagyágyú zsoldos vezért, egy olyan Hubbard szintűt, hogy biztos legyél benne, hogy a barátod messzire kerüljön, ha meglát. És ha még mindig van mersze hozzád jönni, kiálts a pasidért, hogy adjon neki egy verést. Vagy az is jó, ha nem pasid van. Az AR1104-es női kapitánya biztosan azonnal megkedvel téged, ha meglát, de úgy néz ki, mint egy gorilla.

  - Az Arbiter kezei hosszabbak annál – jegyezte meg An Zhe hirtelen a főnöke munkájára nézve.

  Mr Shaw megugrott a sokktól, és káromkodásokat köpködve kezdte újra a munkát. Nem volt több ideje rá, hogy életbeli tanácsokkal lássa el An Zhe-t. Ahogy nézte Mr Shawt belemélyedni a javításába, An Zhe mosolygott.

  Ennek értelmében leköltözött a harmadik szintre. Josh nélkül az élet sokkal csendesebb volt. An Zhe vett egy összehajtható ágyat az előre megkapott fizetéséből, és a bolt sarkában álló, két üres polc közti helyen élt. Este, lámpaoltás után bábuk végtagjai, szemgolyók és fejek vigyázták az álmát. Néha, amikor kiment, zsoldosok állították meg, és az áráról kérdezték, de Mr Shaw megtanított neki egy nagyon hasznos választ: „ – Van valakim.”. Ez a három szó majdnem minden zsoldosnál bevált. Mr Shaw szerint ez a mondat nem feltétlenül azért tudta leszerelni a zsoldosokat, mert azoknak megvolt rá az erényük, hogy tiszteletteljesen visszakozzanak.

Egyszer, ahogy egy cigaretta lógott Mr Shaw szájából, azt mondta:

  - A te külsőddel pont olyan típusnak tűnsz, akinek nagyon befolyásos férfije van. Ch, jobb lesz, ha gyorsan találok neked valakit. 

  An Zhe nem mondott semmit. Igazából, neki csak egy bábuja volt, ami még fel sem vette az alakját rendesen. Ez a bábu nap nap után készülgetett, és egyre jobban hasonlított Lu Fengre.

Előző

Következő

 

*Megjegyzések:

… ultrahangos hangszóró: ultrasonic disperser… Órákat töltöttem vele, hogy megértsem, mi lehet ez. A diszpergálás szórást, szétszóródást jelent nagyon röviden megfogalmazva. Ahogy néztem, inkább kémiai/fizikai területeken használatos (ami érthető igazából), de semmi értelme nem volt meghagynom ebben a formában. Később lesz szó az alakjáról is, és a leírás arra emlékeztetett, ami a nagyobb hangfalakon van kör alakú, bemélyedő tál. Csak akkorában, mint egy szatellit tányér, körülbelül. Úgyhogy én itt most szépen kidiszpergáltam ezt a szót örökre a könyvből. XD Hangszóró, oszt jólvan. XD *számtalan órák és napok szenvedését igyekszik semmissé tenni*

Poliferáció: gyorsan, nagy mennyiségben való szaporodás

Parazitizáció: parazitás fertőzés

 

Muszáj felhívnom a figyelmet két dologra. Mind az angol mind a kínai verzióban volt egy kevés… kuszaság az egyik jelenet kapcsán, míg a másik kissé hiányosra sikeredett. Nekem ezeket a jeleneteket saját kútfőből kellett kiegészíteni, miután a manhuát olvasva rájöttem a tévedésre.

Az egyik a köztéren lezajlott incidens. Semmi nem utal rá vagy mondja ki, hogy a három másik holttestet is a bomba égette volna szénné, ezt én tettem hozzá. Tekintve, hogy a halottak egy rakáson voltak. Viszont a történet mindkét verzióban végig egyetlen személy megjelöléséről és kiiktatásáról beszél, egészen addig a pontig, amíg Lu Feng oda nem sétált a testekhez – akkor derült ki, hogy van több is. Én ezt írói véteknek érzem, és ha rajtam múlt volna, az egész jelenetet úgy írtam volna át, hogy Lu Feng eleve megjelölt négy embert odafentről, akik kisültek… de mivel nem vagyok a szerző, és tartózkodom az ilyen mértékű átírástól. Ezért csupán egy kis kiegészítést tettem hozzá, hogy azért értelme legyen már a szövegnek, és ne érezzétek magatokat úgy, mint én, mint akinek lefagyott az agya, mert nem tudja értelmezni, hogyan duplikálódott egy holttest néggyé csupán két soron belül. Remélem, senki nem bánja túlzottan. :’D

A másik, ahol szintén kiegészítéseket kellett alkalmaznom, az az utolsó jelenet. A könyv teljes mértékben kihagyta annak a ténynek a kifejezett megvilágítását, hogy Mr Shaw Lu Feng karján dolgozik, nem csak felkapott egy ott heverésző kart a boltjában, hogy kezdjen magával valamit. Arra se volt utalás, hogy An Zhe azt a babakart nézte volna, miközben az utolsó szavai elhangzottak – ezt is én tettem hozzá. Mivelhogy a narráció hiánya végett teljesen úgy tűnt, mintha An Zhe arra válaszolt volna, amit Mr Shaw mondott neki (Az Arbiter kezei hosszabbak ennél – a hatalma nagyobb, mint egy zsoldos kapitánynak, ergo, jobban megéri vele elmenni). Ez a jelenet is teljesen félreérthető volt a narráció sekélyessége miatt. Csak szerettem volna, ha tudtok róla, hogy efféle változtatásokat eszközöltem. Sajnos a fordítás során több helyen is kellett már ilyen apróságokat elkövetnem, vagy azért, hogy a szóismétlést elkerüljem, vagy csak hogy életszagúvá tegyek például egy párbeszédet, de ezek eddig nem változtattak a mondatok jelentésén vagy tettek hozzá semmit a cselekményhez, míg ez a két változtatás ebben a fejezetben kicsit átformálták a történéseket. Ezért mindenkitől elnézést kérek, csak igyekszem a lehető legérthetőbbé, átláthatóbbá és logikusabbá tenni számotokra a történetet.