VII. fejezet - AD4117. A hívószámom.
- Hogy lehet, hogy már megint a másik oldalra raktad az ezredest? – kérdezte Mr Shaw hangosan, alighogy belépett a boltba.
An Zhe éppcsak felült az ágyában, és a szemét dörzsölve, halkan mondta:
- Nem tudok jól aludni, ha itt van mellettem.
An Zhe szavak nélkül temette magát a paplanja alá megint.
Az emberfej emberfej volt, Lu Feng meg Lu Feng. Mint a xenogén, akit az Arbiter újra meg újra kiszemelt magának, nem volt szüksége okra, hogy féljen attól az embertől.
- Csökkentem a fizetésedet.
Más választása nem lévén, An Zhe kibújt a takaró alól, és lassan felhúzta a köpenyét. Mr Shaw hanglejtése ismét tréfássá vált.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha nem mész ki zsoldosokat csábítani. Csak dolgozz keményen velem inkább.
- Miért? – kérdezte An Zhe. Mr Shaw korábban még nem ezt mondta.
- A te kis termeteddel, ch, nem jó. A zsoldosok gazemberek, piszkálni fognak – magyarázta Mr Shaw.
- Miért piszkálnának?
- Szórakozásból, esetleg.
Ahogy befejezte a beszédet, megint rákoppintott An Zhe fejére. An Zhe a homlokát ráncolta. Úgy érezte, hogy éppen Mr Shaw az, aki most ezzel a tettével piszkálta. Viszont nem volt választása. Jelenleg nem volt több egy parazitánál, aki rá volt utalva a Mr Shawtól kapott fizetésére – ezért a legtöbb, amit megtehetett, hogy engedelmesen kimászott az ágyból, megmosakodott, aztán a munkanapba vetette magát.
A mai volt a harmincadik nap, hogy bábukat kezdett csinálni. Más szavakkal, teljesen be kellett fejezniük a babát, és leszállítani a rendelést a megrendelő lakásának ajtajába legkésőbb még ma estére. Mr Shaw befejezte a felsőtestet és a végtagokat tíz nappal ezelőtt – bár inkább An Zhe csinálta őket, a férfi irányítása alatt. Azután felkapott egyet a boltban kiállított álfegyverek közül, és a bábuhoz adta. Végül pedig, a feketepiac segítségével, egy, a katonaságéval majdnem teljesen megegyező fekete egyenruhát is szereztek, és felöltöztették a babát.
Így most az Arbiternek már megvolt a tökéletes teste, csak a feje hiányzott. Jelenleg éppen An Zhe tartotta a fejet a kezében, ellenőrizve, hogy a hajvonal, melyet szintén saját kezűleg ültetett a fejbe, elég megkapó-e a szemnek. Eközben Mr Shaw beizzította a közeli olvasztókályhát, és átlátszó ragasztóanyagot kevert fél kézzel egy fehér kerámiatálban, míg a másik kezével zöld festéket adott hozzá cseppenként. A festék először egy sötét folt volt a tálban, de egy kis idő elteltével számtalan inda nyúlt ki belőle, és terjeszkedett ki. A keveréssel egyenletesen oszlott el, és a ragasztó világoszölddé vált, ami fokozatosan besötétedett. An Zhe-nek nem volt más dolga, miután megvizsgálta a hajat, szóval a színre meredt, és felidézte Lu Feng szemszínét, ahogy nézte.
Napfényben olyan zöldek voltak, mint a jégréteget viselő levelek. An Zhe gyakran érzett hideget, ahogy azok a szemek ránéztek. És aztán a gyenge esti fényekben Lu Feng szemei inkább mély sötétzöldnek tűntek, mint egy mérhetetlen tó az éjszakában, megannyi ismeretlen dolgot rejtegetve. Ahogy ezen gondolkodott, jól megfigyelte az anyag színét. Amint egyezett az emlékeiben élő színnel, megszólalt.
- Ez lesz a jó.
Mr Shaw egy mosollyal oltotta el a tüzet a kályhában.
- Jó szemed van.
An Zhe egy szó nélkül adta át a formázót Mr Shawnak. Az átlátszó anyag a golyóforma kiöntőbe lett csorgatva, hogy kihűlhessen és megszilárduljon. Aztán, ahogy a szemfehérjébe lettek helyezve, a szemgolyók elkészültek. Ezek a szemgolyók egyből be lettek illesztve a szemüregekbe. A bábu szempillái szintén An Zhe kézimunkája volt, szálanként ültette. Most, ahogy a fekete pillák gyengéden befedték a zöld szemeket, a hideg arckifejezés legapróbb finomságai is jól látszottak. Tényleg túlságosan hasonlított az igazira. An Zhe idegesen vette fel az egyenruha fekete kalapját, és a fejére tette.
A következő feladat a hajlatok beolajozása és az arc vonásainak polírozása volt. Mikor teljesen elkészültek, este hét volt. An Zhe csendesen nézett a bábura, az meg csendesen nézett vissza rá. Úgy érezte, teljesen ugyanúgy néz ki, mint az ezredes.
A hajlatainál fogva összehajtogatták a bábut, ami teljesen úgy nézett ki, mint az ezredes, és egy gurulós ládába helyezték. Mr Shaw összecsapta a kezét.
- Máris szállítható. Szólok Jensennek, hogy vigye el. Ő olcsó.
Jensen volt a fekete ruhás fiatal, aki mobilokat árult, és átadta az Arbiter adatait Mr Shawnak. És bár Mr Shaw többször is tárcsázott a távközlőjén, nem válaszolt senki. Mr Shaw összevonta a szemöldökét.
- Mi folyik itt? Csak nem bukott le? – Elkezdte Hubbard számát tárcsázni, de egy azonnali hang szólt a távközlőből.
- A hívott fél a bázison kívül tartózkodik. Kérem, hagyjon üzenetet.
Mr Shaw a dolgozóasztalon pihenő táblagéphez fordult, megkocogtatta, és törölt róla minden fotót néhány gyors mozdulattal.
- Valami nem fekszik itt – mondta An Zhe-nek. – Siessünk, és szabaduljunk meg az árutól. Semmi más teendő nincs ma estére, szóval segíts kiszállítani.
Így An Zhe visszatért a 6-os Kerületbe, ahol lassan már egy hónapja nem vetette meg a lábát. 4-es Egység, 312 szoba a 6-os Kerületi 13-as Épületben, ez volt a megrendelő címe. A bőrönd nagyon nehéz volt, ezért An Zhe és Mr Shaw felváltva vitték fel a lépcsőn a harmadikra. A 117-es Épülettől eltérően, ahol An Zhe élt korábban, a 13-as Épületben csak nők laktak, és az úton felfelé An Zhe bele is futott jó néhányukba. A legtöbbnek rövid haja, magas alakja, és kiugró, erős arcvonásai voltak. Látva őket, nem tudott mit tenni ellene, eszébe jutott Doussay.
Doussay egy nagyon különleges nő volt. Magas volt, ugyanakkor karcsúbb, mint a többiek, akiket An Zhe látott. Azonban a keblei dúsabbnak tűntek másokénál – emiatt a karcsú teltség miatt a teste furcsán puhának tűnt, és ez a puhaság még a harmadik szinten is ritkaságnak számított.
Ugyanakkor látta, hogy Mr Shaw is féktelen pillantásokat vet az elhaladó nőkre. Végül annyit mondott:
- Nincs még egy Doussay.
An Zhe nem mondott semmit, csupán gyengéden a 12-es ajtóra koppintott párat.
- Helló, jöttünk leszállítani az árut.
Senki nem nyitott ajtót.
An Zhe kopogása valamivel hangosabbá vált.
- Helló, jöttünk leszállítani az árut.
Még mindig senki nem felelt.
Mr Shaw előrelépett, és az öklével vert rá az ajtóra.
- Van itt valaki? Itt a szállítmány a harmadik szintről!
Csend.
A csendben lépések zaja hangzott fel mögöttük. An Zhe arra pillantott, és egy középkorú, szürkébe öltözött asszonyt látott. Megszólította.
- Helló, ön a 12-es lakás tulajdonosa?
A nő megrázta a fejét, és az ajtóra pillantott.
- Maguk ketten őt keresik?
- Uhum – helyeselt An Zhe. – Rendelt valamit, mi pedig jöttünk, hogy átadjuk.
Nem ült semmiféle kifejezés az asszony szemében, ahogy a bőröndre nézett, amit Mr Shaw húzott.
- Miféle holmi?
- Prémium féle. Ennél többet nem mondhatunk – szabadkozott Mr Shaw. – Nincs itthon? Mikor jön vissza?
Az asszony ránézett, a szája sarka megfeszült. Egy kis ideig nem mondott semmit. Mr Shaw nem bírta tovább.
- Ő csak nem…
Alighogy a szavak elhagyták a száját, az asszony közbevágott.
- Meghalt. Maguk nem tudták?
Egy rövid hallgatás következett.
- Halott? – Mr Shaw egy pillanatra elakadt, majd hangosabban folytatta. – Akkor ki fogja nekem kifizetni a maradék pénzt?
A nő szája sarka megrándult. Egy mosoly árnyékához hasonló kifejezéssel felelt.
Mr Shaw úgy nézett ki, mint egy kacsa, akit elkaptak a nyakánál fogva, és egy kis ideig nem volt képes megszólalni. De An Zhe hirtelen megdöbbent. A nőre nézett, úgy kérdezte:
- Hogy hívták?
Azt gondolta, a nő nem hallotta a szavait, mert megfordult, felemelte a kezét, kinyitotta a szemközti ajtót a kártyája lehúzásával, és besétált. A pillanatban, amikor az ajtót már majdnem becsukta, egy szavacska surrant ki a résen.
- Doussay.
An Zhe ismét felidézte azt a kifejezést, amit Doussay mutatott Lu Fengnek, mielőtt meghalt, és pillanatnyilag fogalma sem volt, mit mondjon. Mr Shaw ugyancsak hallgatásba burkolózott. Hosszú idő után sóhajtott fel egy mosollyal.
- Tudod te, mennyibe került ez a rendelés?
- Nem tudom – mondta An Zhe.
- Még többe, mint Hubbard rendelése – nézett le a kerekes bőröndre Mr Shaw, szemei félig lehunyva, lassan beszélt. – Annyi férfi szívével játszott, nem gondoltam volna, hogy neki is vannak őszinte érzései.
- Doussay azt mondta, az Arbiter megmentette őt – magyarázta An Zhe.
- Ostoba – sóhajtott Mr Shaw, és megrázta a fejét. – Amilyen ember az Arbiter… még ha meg is mentette őt, csak azért csinálta, mert xenogenikus lényeket akart ölni. Ez a nő azóta kaparta ki a férfiakat a pénzükből, hogy kislány volt. De most már nem volt többé kislány, hogyhogy nem érette ezt meg? Nem éri meg.
An Zhe nem szólt semmit.
Ő sem értette, mit szeretett Doussay Lu Fengen. Azonban – más emberekkel összevetve Lu Feng valóban különbözött. Igaz, nem tudta volna megmondani, mik azok a különbségek.
Hosszú idő múltán ismét Mr Shaw szólalt meg.
- Doussay már meghalt, szóval mit kellene csinálnunk az áruval? Nem dobhatjuk ki. Ha valaki felfedezi, az Eljáró Bíróság mindenképpen kutatni fog utánam.
- Akkor vigyük vissza a boltba? – kérdezte An Zhe.
- Szó se lehet róla – vágta rá Mr Shaw a fejét rázva. – Hirtelenjében nem érem el Jensent, attól tartok, valami történt. – Ahogy An Zhe-re nézett, úgy tűnt, váratlanul eszébe jutott valami. – Jól emlékszem, hogy a te lakásod is a 6-os Kerületben van? – Megrázta a bőröndöt. – És nem élsz ott, így nem kell attól tartani, hogy valaki meglátja. Csináljuk így. Ma estére, vidd az árut a lakásodra. Egy pár nap múlva, ha senki nem keres, találunk valakit, aki megveszi.
- Mi lesz önnel? – kérdezte An Zhe. Mr Shaw a karórájára pillantott, majd a homlokát ráncolta.
- Nekem előbb vissza kell mennem, ez az utolsó vonat.
Miután An Zhe megrágta a dolgot, úgy gondolta, teljesíthető. Nem élt otthon, ezért rendben volt, hogy ideiglenesen odafent tárolták a bábut. Mr Shaw megveregette a vállát.
Azzal elillant, hogy elkapja a vonatot.
De kiderült, hogy An Zhe nem tudja megcsinálni.
A 6-os Kerület egy kör alakú helység volt, ezért a 13-as és a 117-es Épületek nem voltak annyira messze egymástól. Ez is az egyik oka, miért érzett Mr Shaw könnyebbséget, hogy An Zhe lakásán tárolják az árut. Azonban a szilárd bábut a leghalványabb jóindulattal se lehetett könnyűnek nevezni. Tulajdonképpen csigatempóban vonszolta végig a bőröndöt az úton. Mire elérte a 117-es Épület lábát, már teljesen besötétedett az ég. Homályos fekete árnyékok vetültek mindenhova, és csak az Aurora fénye miatt vette ki az épület körvonalait. Ahogy An Zhe az egység előtt állt, és arra gondolt, hogy még meg is kell másznia a lépcsőket az ötödikig a bőrönddel, kétségbeesett, mert tényleg nagyon nehéz volt.
A kétségbeeső An Zhe háttal fordult a háztömbnek, így nem kellett tovább a vaksötét lépcsőbejáratot néznie. Úgy tervezte, megáll és pihen egy kicsit.
Hirtelen heves zihálás zaja hallatszott mögüle, és egy váratlan ölelés burkolta körbe.
- An Ze!
Josh hangja volt.
- Láttalak az ablakból, úgyhogy azonnal lejöttem – szorította magához a fiatalember. – Hol voltál? Hogyhogy csak most jössz vissza? Miért nem szóltál? Egész végig kerestelek. – Vett egy mély levegőt, hogy folytassa. – Nem mehetsz el többé. Merre jártál?
Mr Shaw szavai helyesek voltak. Josh úgy gondolt rá, mint valamire, ami hozzá tartozik.
- Kérem, engedjen el – mondta mégis nyugodtan An Zhe.
Nemhogy Josh nem engedte el, még szorosabban ölelte.
- Mérges vagy rám? – kérdezte. Mielőtt An Zhe válaszolt volna, mélyebb hangon hozzátette. – Hibáztam. Bocsánatot kérek. Bármiért is szeretnéd, hogy bocsánatot kérjek, megteszem. An Ze, szeretlek.
An Zhe nem jutott szóhoz. Úgy tűnt, Mr Shaw szavai méginkább igazak voltak. Josh tényleg ágyba akarta vinni.
- Köszönöm – felelte. – De van valakim.
- Ennyire mérges vagy? – mosolygott Josh. – Mindig szerettél szándékosan az őrületbe kergetni, amikor mérges voltál.
- Nézz rám, An Ze!
BANG!!!
Fegyverlövés hangja szelte át a levegőt. Josh megrándult ijedtében, reflexszerűen engedte el, és a hang forrását kereste. An Zhe is abba az irányba nézett, ahonnan a hang eredt, és látta, hogy az épület fekete árnyékában áll valaki. Az illető éppen csak a levegőbe lőtt, és most elrakta a fegyverét, miközben feléjük sétált. Vékony és magas alakja rendkívül ismerős volt An Zhe számára. Csak a katonaság emberei viselhettek fegyvert legálisan a városon belül. És a katonaság különféle osztagai közül is csak egy valaki lövöldözhetett kedvére. An Zhe arra gondolt, hogy úgy tűnt, megint sikeresen belesétált az Arbiter járőrözési vonalába – micsoda véletlen.
Mielőtt óvatosan végiggondolhatta volna, hallotta Lu Feng ismerősen hideg hangját.
- Ki ő neked?
- Egy szomszéd – felelt An Zhe.
Lu Feng odasétált hozzá. Ilyen rövid távolságból akárki felismerte volna, hogy ő az Arbiter. An Zhe érezte, hogy Josh azon nyomban megmerevedett mellette.
- AD4117. Ez a hívószámom. – Lu Feng hangja nemtörődömnek tűnt. – Ha megint valami hasonló történik, és nem bánod, hogy felvedd velem a kapcsolatot, lecsukatom szemérmetlenségért.
An Zhe felemelte a fejét, hogy Lu Fengre nézzen, a reakciója átmenetileg megkésett kissé. De mivel ez a férfi volt a katonaság ezredese, láthatóan tényleg az ő feladata volt a város törvényeinek és parancsainak betartatása.
- Oké – felelt aztán.
Érezte, hogy a mögötte álló Josh még merevebbé válik. Ám An Zhe nem tudott jelenleg Josh miatt aggódni. Mivelhogy Lu Feng keze gyengéden megpihent a kerekes bőrönd fogantyúján.
- Segítsek neked felvinni?
An Zhe és Lu Feng egymásra meredt. Lu Feng szemében enyhe közönyösség honolt, a pillantása nyugodt volt. Totál komolyan gondolta.
- Nem… nem szükséges… - dadogta An Zhe, még beszélni se volt képes tisztán. Ha valami más lett volna a bőröndben, és az Arbiter valami furcsa oknál fogva felajánlotta volna a segítségét, igaz, nem akart volna a szükségesnél többet kapcsolatba kerülni ezzel az emberrel, de akkor nem ment volna olyan messzire, hogy elutasítsa.
Azonban a doboz tartalma semmi jóval nem kecsegtetett.
An Zhe is a fogantyúra tette a kezét, megpróbálva elszedni azt Lu Feng szorításából.
- Meg tudom oldani magam.
- Meg tudod? – Lu Feng hosszú szemöldöke összehúzódott, ahogy nézett rá. – Az első emeleten laksz?
-… az ötödiken. De így is meg tudom csinálni.
- Oh.
A kezét An Zhe ujjaira nyomta, és valahogy An Zhe keze egy pillanat alatt lekerült a fogantyúról. A fogantyú egy klikkenő hanggal csúszott vissza a helyére, és Lu Feng helyette az oldalán lévőre markolt rá, hogy aztán erőfeszítés nélkül felemelje az egész bőröndöt. An Zhe megugrott ijedtében.
- Erre… tényleg semmi szükség.
- Az ötödik, igaz?
Rendben. An Zhe rájött, hogy ő maga kotyogta el korábban az emeletszámot. Azonban anélkül, hogy An Zhe reakciójára várt volna, Lu Feng már elindult a lépcsőház bejárata felé, ezért ő csak követni tudta. Mielőtt az épületbe léptek volna, An Zhe hátralesett Josh felé, és látta, hogy a fiatalember még mindig rájuk mered megzavarodva, egy tapodtat sem mozdulva a korábbi helyéről. Mr Shaw azt mondta, ha An Zhe elcsábítana egy nagyhatalmú zsoldost, Josh semmiképpen nem menne többé a közelébe, ha látja. Ahogy a dolgok most álltak, ez az állítás is nagyon igaznak tűnt, még úgyis, hogy amúgy az Arbiter volt az oldalán, nem valami zsoldos, és hogy valójában semmilyen kapcsolatban nem álltak egymással.
Ám a rövidke kis elkalandozása következtében máris több lépcsőfoknyit lemaradt Lu Feng mögött. Az ezredes lábai hosszabbak voltak az övénél, ezért meg kellett szaporáznia a lépteit, hogy utolérje, mielőtt együtt beértek volna az épületbe.
Hogy áramot spóroljanak, csak a folyosó vészjelzőlámpája világított gyenge fénnyel. A hely nagyon sötét és nagyon szűkös volt. A csendben az ezredes harci bakancsa talpának kopogása különösen hangosnak tetszett, minden egyes hang egy koppanás volt An Zhe szívén. Az ismeretei alapján, Lu Feng hamarosan megkérdezi, mi van a ládájában.
De talán a szerencse valami furcsa legyintése révén, Lu Feng abszolút semmit nem mondott, míg fel nem értek az ötödikre.
An Zhe a 14-es ajtóban állt, elővette a kártyáját, hogy lehúzza azt, és kinyissa az ajtót. A függönyök az ablakon nem voltak teljesen behúzva, ezért ahogy kinyitotta az ajtót, az Aurora zöld derengése szökött be hozzájuk. Az Aurora ragyogása a tintafekete ég nagy részét betakarta. Zöld volt, narancs és lila színekkel a szélén. An Zhe belépett, majd felkapcsolta a villanyt a szobában. Azt az udvariasságot véve alapul, amivel az emberi közösségeknek rendelkeznie kellene, az ajtóban álló ezredesre nézett.
- Kerüljön beljebb.
Lu Feng már kész volt rá, hogy besétáljon, és a falhoz támasztotta a gurulós bőröndöt. Az arckifejezését tanulmányozva An Zhe úgy érezte, hogy a másik igazán jó kedvében van, és hogy nem úgy nézett ki, mintha egyhamar távozni akart volna.
- Folytatni fogja a járőrözést? – kérdezte puhatolózva.
Lu Feng a falnak dőlve tette karba a kezét.
- Nincs rá szükség.
Ahogy azok a zöld szemek vizslatták, An Zhe biztos volt benne, hogy az ezredes nem hitte el teljesen, hogy ő ember, még most sem, és még mindig szorgalmasan kutatott minden lehetséges botlása után.
- Akkor mit fog később csinálni? – kérdezte halkabb hangon.
- Visszamegyek a Védelmi Hivatalhoz pihenni – felelt Lu Feng.
An Zhe arra törekedett, hogy minél emberszerűbb beszélgetést folytasson vele.
- Nem megy vissza az Eljáró Bírósághoz?
- Túl messze van.
-… Oh.
Úgy érezte, ilyen körülmények között muszáj hellyel kínálnia az ezredest, de nagyon szerette volna, hogy a másik férfi távozzon, mert bár látszólag csak egy volt belőle a szobában, de valójában meg kettő is.
- Mikor szándékozik menni? – kérdezte hát.
Lu Feng ráakasztotta a pillantását. An Zhe egyből lesütötte a szemét, és összeszorította a száját.
- Menj, hozz nekem egy pohár vizet – szólt válasz helyett Lu Feng.
A hangtónusa egyáltalán nem azt tükrözte, hogy kérést vagy javaslatot intézett hozzá. Mindegy volt, hogy mit mondott a férfi, mert minden szó parancsnak tűnt a szájából.
- Oké – felelt An Zhe megadóan.
Felkapta a vizespoharat az asztaltól, és kinyitotta az ajtót. Ezen az emeleten a közösségi vízellátó szoba elég messze esett innen, a folyosó túlsó oldalán volt. Ahogy átsétált oda, a piros és kék gombokkal szemezett, találgatva, hogy Lu Feng hidegen vagy melegen szerette-e volna inni a vizét. Aztán gyorsan megnyomta a kék gombot hideg vízért. Jég nem volt itt, máskülönben azt is adott volna Lu Fengnek. Azután azon gondolkodva, hogy még meddig kell szembe néznie Lu Fenggel, nehéz szívvel ment vissza a szobájához.
Az Arbiter segített neki felhozni a ládáját az éjszaka közepén, csak hogy megvendégeltethesse magát, és kapjon egy pohár vizet. Lehetséges, hogy az egész estés járőrözéstől ennyire megszomjazott? Ha elmondja a tapasztalatait holnap Mr Shawnak, arra a tényre alapozva, hogy Mr Shaw gondolatait csak egyvalami töltötte ki, bizonyára ezt fogja mondani: „- Ágyba akar vinni.”
Nem.
An Zhe mozdulatlanná vált.
Hirtelen eszébe jutott, miért hagyta rá a dobozt Mr Shaw. Mert Jensen, aki eddig mindig probléma nélkül árulta a mobiltelefonjait a feketepiacon, most hirtelen elérhetetlen volt. Mr Shaw úgy érezte, valami nincs rendben, ezért nem vihették vissza az Arbiter bábuját a boltba.
Szemöldök ráncolva kezdte el elemezni Lu Feng viselkedését.
Az Eljáró Bíróság járőrözései mindig csapatban zajlottak, csakúgy, mint a feketepiac bejáratánál, amikor Lu Feng három embert is vezetett. Miért volt most itt teljesen egymagában? Ráadásul pontosan az otthona bejáratánál?
Ezen kívül úgy tűnt, Lu Fengnek megvan a képessége az emberi elme olvasására. Korábban is minden abnormalitását egyből felfedezte, szóval ezúttal miért is nem kérdezett rá, mi tartalmaz a bőrönd? An Zhe keze megfagyott a kilincsen.
Arra gondolt, talán az Arbiter azért jött, hogy elfogja.
Visszarántotta a kezét a kilincsről, előkapta a távközlőjét, és nekiállt tárcsázni az AE77243-as számot, Mr Shaw hívószámát. Négy szó tűnt fel a távközlő fekete-fehér kijelzőjén: Nem tud hívást fogadni. A vészjelzők An Zhe szívében hevesen kongani kezdtek.
De abban a pillanatban egy parancsoló, hideg hang szólt az ajtó túloldaláról.
- Gyere be.
An Zhe szíve hevesen vert. Vett egy mély levegőt, és kinyitotta az ajtót. Lu Feng ugyanazon a helyen állt, ahol eddig, a fejét enyhén lehajtva, a kerekes bőrönddel az oldalán. An Zhe-nek fogalma sem volt, mire gondolhat. Tett felé két lépést, és odanyújtotta neki a poharat.
- A vize, ezredes.
Lu Feng meg sem moccant. Valami hirtelen kattant An Zhe fejében.
Lassan, nagyon lassan a szoba másik végébe fordította a fejét. Aztán találkozott a pillantása a valódi Lu Fengével.
An Zhe megismerte a valódi kétségbeesést.
De ebben a helyzetben csak annyit tehetett, hogy tett még pár lépést előre, és az asztalra helyezte a poharat.
- A vize.
Lu Feng felvette a poharat, az ajkához emelte, és ivott egy kortyot, majd összevonta a szemöldökét.
- Hideg víz?
An Zhe nem akart beszélni. Úgy tűnt, megint valami rosszat csinált. Látta, ahogy Lu Feng ismét az asztalra helyezi a poharat, majd a papírt is letette, és felnézett rá. An Zhe gyorsan elismerte a tévedését.
Lu Feng nem szólalt meg. Legalább tíz másodperc eltelt így, mielőtt visszakérdezett.
- Milyen vétséget követtél el?
- Nem meleg vizet hoztam önnek.
- A hideg víz is ugyanolyan jó.
An Zhe lepillantott a propaganda papírra, ami vérvörös betűkkel hirdette „LÁZADJ AZ ARBITER ZSARNOKSÁGA ELLEN”, és a szíve egy kicsit még jobban kihűlt.
- Illegális demonstráción vettem részt.
- Nem ez az.
An Zhe-nek befellegzett. Már csak egyetlen vétsége volt, amit valószínűleg elkövetett. Vajon milyen büntetés jár az Arbiter bábujának elkészítéséért?
-… Szemérmetlenség?
Látta, hogy egy mosoly árnyéka villan fel Lu Feng szemében.
- Vetettél egy pillantást is a bázis törvényeire ezelőtt?
- Gyere ide – parancsolta Lu Feng.
An Zhe tett pár lépést.
- Nyújtsd ki a kezed.
An Zhe engedelmesen kinyújtotta a kezét.
Lu Feng még mindig tömören fogalmazott. Hasonló, parancsoló stílusban mondta:
- Tedd ide.
- Hova?
- Rám.
An Zhe egy pillanatig hezitált, majd lassan Lu Feng mellkasának bal oldalára helyzete a kezét. Az egyenruha ezüst gombjai és a ráerősített kitűzők mind hidegek voltak, és vonalak barázdálták a felületüket. Nem értette, miért akarta Lu Feng, hogy ezt tegye.
Klikk.
A jéghideg ezüst bilincs még egyszer An Zhe csuklójára fonódott.
- Szemérmetlenségért – mondta Lu Feng kifejezéstelen arccal. An Zhe nem értette. Rögtön ezután Lu Feng felemelte a távközlőjét. – Elfogás sikeres. Egy csempészett tárgy lefoglalva. Küldjenek erősítést.
A Városvédelmi Hivatal folyosója még hidegebb és sötétebb volt, mint a lakóházé. An Zhe-t levitték az első föld alatti szintre. A gyenge fényben mindenfelé vasrácsos ajtókat látott, és rájött, hogy ez lehet az emberi börtön. Most ő volt bezárva az egyik mögé.
- Holnap lesz a tárgyalásod – mondta Lu Feng, ahogy bezárta az ajtót. – Tíz órád van, hogy felkészülj megvédeni magad.
-… Nincs mentségem – felelte An Zhe.
- Ahogy sejtettem – válaszolt Lu Feng. Ezekkel a szavakkal megfordult, hátra sem nézve többé, és csak egy mondatot hagyott hátra, mielőtt bezárta az ajtót. – Pihenj jól.
An Zhe rászorított a rácsos ajtóra, ahogy nézte Lu Feng alakját eltűnni a folyosón. Suttogást hallott a szemközti oldalról.
- Ahogy mondtam, semmi nem kerüli el a figyelmüket.
- Ha Hubbard nem ment volna ki a vadonba, most ő is a börtönkosztot élvezhetné. Titokban fotókat készíttetett velem. Jól tőrbe csaltatok. Ha kimegyünk innen, fizetni fogsz.
- Menj Doussayhoz. Ő rendelte meg az árut, és még ki se fizette teljesen.
- Akkor vigyél magaddal.
- Maguk ketten is itt vannak?
- Nyilvánvalóan – mondta Jensen. – Boldogan árultam a mobiljaimat, amikor az Eljáró Bíróság emberei behoztak.
Mr Shaw sóhajtott.
- Miután elváltam tőled, még be se léptem a vasútállomásra, már elkaptak.
- Veled mi volt? – kérdezte Jensen. – Hogy kaptak el?
An Zhe nem válaszolt.
- Mester – szólította meg Mr Shawt.
- Tessék?
- Tényleg arra ösztönzöm az embereket, hogy piszkáljanak?
- Csak most jöttél rá? – kérdezte lustán Mr Shaw. – Miért érdekel?
Erre sem válaszolt.
- Maguk milyen vétkeket követtek el? – kérdezte helyette.
- Ezt még ki kell mondani? – forgatta a szemét Mr Shaw. – Illegálisan eltulajdonítottuk az Arbiter információit.
- Tényleg?
- Miért? Nem ez a helyzet veled is? – kérdezett vissza Mr Shaw.
- De – felelt An Zhe. Erre Mr Shaw hosszan felnevetett.
- Még a stílusod is megváltozott. Mi az, valaki kigúnyolt?
- Nem – felelt An Zhe változatlanul.
A csend beálltával Jensen ásított.
- Ez a priccs tulajdonképpen egész puha.
An Zhe körülnézett a saját cellájában. Ebben a szűkös helyiségben, a sarokban volt egy egy méterszer két méteres műanyag tábla, összehajtogatott, fehér ágyneművel a lábánál – valószínűleg ez volt az úgynevezett ágy. Odament, majd keresztbe tett lábakkal leült, maga köré tekerte a vékony paplant, és a falnak dőlt.
Léptek hallatszottak a folyosó felől, és könnyfakasztóan erős fény áradt el odakint. A Hivatal katonái tették a köreiket, elemlámpával a kezükben. Ahogy elhaladtak mellettük, a bal oldali így szólt:
- Most hárommal több van. Ki hozta be ezeket?
- Az Arbiter, gondolom. Lu ezredesnek nagy hatalma van. Lássuk be, a Városvédelmi Hivatal most már csak az Eljáró Bíróság kutyája.
- Az Eljáró Bíróság teljesen át akarja venni az irányítást a Hivatal felett, de az igazgató még kitart.
A katonák végigvillogtatták a lámpafényt az arcukon, és nem mondtak mást, ahogy tovább mentek. Amint megvizsgálták őket egyenként, a folyosó egy másik bejáratán távoztak. Ahogy a lépteik zaja elhalt, az egész föld alatti terület igencsak csendessé vált, csupán a rabok lélegzetének surrogását lehetett hallani. An Zhe érezte, hogy nagyon kevés ember volt itt. A távolból egy műanyag felületre csepegő víz hangja szűrődött hozzájuk. Mr Shaw dörmögött.
- Szóval így pazarolja a vízkészleteket a Városvédelmi Hivatal.
Ám a csepegő hang csak nem maradt abba, végtelen és rendkívül egyenletes volt.
- Ez egy óra – jegyezte meg Jensen.
Erősebben odafigyelve An Zhe megállapította, hogy a hang a mellettük lévő ajtó mögül jött, és rövid időközönként egyszer megszólalt. Nem csepegő víz volt, hanem egy régi, mechanikus óra hangjának mozgása. A másodpercmutató folyamatosan körbejárt a sötétben, végtelenné nyújtva az időt.
Végül Jensen megszólalt.
- Mr Shaw, neked több tapasztalatod van. Milyen hosszú ideig leszünk elzárva?
- Ebben nem vagyok biztos. Arra használtad, hogy profitot szerezz belőle – jegyezte meg Jensen. – Még ha nem is leszünk sokáig bezárva, bírságot kell majd fizetnünk, nem?
- Akkor inkább legyek bezárva még egy pár évig – mondta Mr Shaw. Jensen sóhajtott.
- Az Arbiter az Arbiter. Még ha fotókat készítesz is róla, bezárnak. A jövőben megmaradok a csendes mobilárusításnál. Akkor is épp egy képet készítettem, amikor az Eljáró Bíróság emberei elkaptak. Először azt hittem, valamikor a tudomásomon kívül xenogenikus lettem, és halálra ijedtem.
Mr Shaw nem mondott semmit. Azonban az An Zhe melletti cellából egy fiatal, tiszta hang szólt.
- Én láttam már egy ügyet, amikor valaki illegálisan eltulajdonította az Arbiter információit.
- Milyen sokáig voltak bezárva az elkövetők? – kapott a szaván Mr Shaw.
- A legrövidebb három nap volt, a leghosszabb három év, és ki is végeztek valakit. Meg akarta gyilkolni az Arbitert.
-… De nem járt sikerrel, nem? – próbálkozott Mr Shaw.
- Nem.
- Mégis kivégezték?
- Így működik az Arbiter Kódja. – A hang nyugodt volt. – Az Arbiter abszolút védelme nélkül nem volna az Arbiternek abszolút hatalma.
- Akkor… - kezdte Mr Shaw. – Ha nekünk nem állt szándékunkban megkárosítani az Arbitert, milyen hosszú ideig leszünk bent?
An Zhe ujjai a takaró köré kulcsolódtak. Úgy érezte, az Arbiter ma jó kedvében volt. Aztán hallotta Jensen kíváncsi kérdését.
- Haver, te mit követtél el?
- Uszítás és félelemterjesztés vádjával hoztak be – felelt a hang. Jensen zavarodottnak tűnt.
- Huh?
- Közreműködtem a Kulturális Ügyek Adminisztrációjánál, és a Városvédelmi Hivatal letartóztatott – mondta a szomszédban lévő. – A Kulturális Ügyek Adminisztrációja azóta bezárt, engem mégse engedtek ki.
Tehát An Ze kollégája volt, állapította meg An Zhe.
- Mennyi időt kaptál? – hallotta Jensen kérdését.
- Életfogytiglanit.
Jensen egyértelműen elhallgatott egy pillanatra.
- Csak szórakozol velem.
Az illető felnevetett, de nem válaszolt. An Zhe gondolkodott egy darabig. An Ze emlékeit alapul véve, a munkája nem járt különösebb veszélyekkel. Megkérdezte hát:
- Miről írt?
- Összefoglalókat írtam a bázis történelméről – válaszolt az illető. – Az írói nevem Poéta. Olvastál már tőlem?
- Nem – felelt An Zhe.
- Akkor szeretnéd meghallgatni a történetem? – kérdezte a Poéta. – A hangod nagyon kedvesnek tűnik.
- A te hangod is kedvesnek tűnik. – An Zhe úgy érezte, a másik nagyon szeretne beszélni, ezért beleegyezett. – Szeretném meghallgatni.
- Állj – szólalt fel Mr Shaw. – Uszításért ítéltek el. Ne merészeld a mi gyerekünket is uszítani valamire.
- Nincs abban semmi, ha meghallgatja, és nem kell félnie a letartóztatástól. – Poéta hangjában nevetés bujkált. – Hiszen már úgyis a dutyiban csücsültök, meg minden.
A szavai elég ésszerűek voltak.
- Amióta be vagyok ide zárva nem sok lehetőségem volt, hogy azokról a dolgokról beszéljek, amiknek a kiderítésével olyan sok időt töltöttem – magyarázta a Poéta. – De ti nagyjából tisztában vagytok ezekkel a dolgokkal.
- Én nem tudom, miről van szó – sietett kijelenteni An Zhe.
- Oh? Akkor egy kicsit részletesebben megyek bele – felelt a Poéta. – Hadd gondoljam végig, honnan is kezdjem… - A szavai fokozatosan lelassultak. – Mondjuk a Pusztaság Korszakától, gondolom. A Pusztaság Kora előtt volt a Nagy Jólét Kora. A Földön hétmilliárd ember élt összesen, és a sík területeken akár egy óra vezetés után találhattál egy várost vagy falut. A városok tömve voltak emberekkel. A városok szélén termőföldek, farmer gazdaságok és gyárak biztosították a gyártási alapanyagokat a városok számára. Voltak háborúk abban a korszakban, de azok országok közötti háborúk voltak. Az állatok és a növények nem voltak az emberi fegyverek ellenfelei.
Egy ponton megállt, valószínűleg, hogy elrendezze a gondolatait. Egy kis ideig eltartott neki, mire újrakezdte.
- Ez volt a 2020-as év. Valami több mint száz évre visszamenőleg. Amikor zsoldos voltam, bementem az ország fővárosának a kutatóintézetébe. Kiástam néhány információt onnan, a 2020-as geomágnesesség kutatásának jelentéséről.
A közelében senki nem szólalt meg. A férfi folytatta.
- Attól az évtől kezdve észrevették, hogy a Föld mágneses mezeje rohamosan gyengül… tudtok valamit a mágneses mezőről?
Mr Shaw csendben maradt.
- A bázis nem tanítja ezeket a dolgokat – ismerte el a Poéta. – Na mindegy, 2030-ban a geomágneses mező eltűnt.
- Szóval mit is csinálnak pontosan ezek a mágneses mezők? – kérdezte Jensen ostobán.
- Basszus – mondta Jensen.
- Azonban a Puszta Kora hamar befejeződött – nevetett fel a Poéta. – Miután először felfedezték a geomágneses mező gyengülését 2020-ban, az emberek már el voltak látva kétféle ellenintézkedéssel is, az A Tervvel és a B Tervvel. Hogy nekem mennyi infót kellett átnyálaznom a város romjai közt, mire erre rájöttem.
- Avass be minket – kérte Jensen, tisztelettel a hangjában.
- Az A Terv az volt, hogy építsenek hatalmas mágneses mező generátorokat két különleges pontjára az ázsiai és az észak-amerikai kontinensnek. Az egyik a Keleti Pólus, a másik meg a Nyugati Pólus nevet kapta. A Föld Északi és Déli Pólusának behelyettesítését szolgáló két mágneses mező generátorral rezonanciát keltenek a töltött részecskékkel a napszelekben, egy új mágneses mezőt hozva létre, ami megvédi az egész Földet.
Jensen tapsolt párat a kezével.
- Lenyűgöző.
- A B Terv az volt, hogy földalatti városokat hozzanak létre, és az emberiség létének szívét a felszínről a föld alá költöztessék, hogy megvédjék a durva kozmikus sugárzásoktól és napkitörésektől.
- Szép – tapsolt tovább Jensen.
- 2040-ben sikerült végrehajtani a B Tervet, és a földalatti városok lakhatóvá váltak. 2043-ban sikerült végrehajtani az A Tervet, és létrehoztak egy gyenge mágneses mezőt. A Föld atmoszférája nem romlott tovább, és az élő organizmusok nem haltak meg többé a kozmikus sugárzásoktól. Az emberi technológia is elkezdett helyreállni, és ez a 2040 és 2043 közötti időszak a Hajnal Korszaka nevet kapta. – Erre a Poéta halkan sóhajtott. – De az emberiség legnehezebb időszaka még csak ekkor kezdődött.
An Zhe tágra nyitotta a szemét.
- Tudom – mondta Jensen a szemközti oldalról. – A Csapás Kora jött.
- Uhum – helyeselt a Poéta. – A kozmikus sugárzás ismeretlen mutációkat hozott, ami félelmetes dolgokat eredményezett. Először szuperbaktériumok, gombák és vírusok voltak. Az emberek városaiban szaporodtak, megkülönböztetés nélkül fertőzve meg mindenkit, hullahegyeket hagyva maguk mögött a városokban. Akik voltak már a vadonban és a romoknál, mind tudják ezeket.
- Csak a szerencsén múlt – felelt a Poéta. – Ha a génjeidbe volt kódolva az immunitás ezek ellen a fertőzések ellen, túlélted, máskülönben meghaltál. Akik mára megmaradtak, azok mind immunisak voltak. Végül, abból a három milliárd emberből, akik túlélték a Puszta Korát, csak százmillió körül maradt. De még ez sem volt az emberiség legnehezebb időszaka.
- És utána? – faggatta An Zhe.
- Mind tudjuk, mi történt utána. Mondhatjuk, hogy a kozmikus sugárzás által hozott, ismeretlen evolúció volt, vagy valamiféle vírus, amit nem vettünk észre. Elkezdődött az összes élőlény mutációja, és az egész Földet elfoglalták ezek a lények. Valami különleges dolog lehet a testükben. Ahogy egy ember kontaktusba kerül velük, megfertőződik, fokozatosan elveszíti az emberi jellemzőit, és beolvad a többi közé. Szeretnek emberekre támadni, az emberi gének ínycsiklandóak lehetnek a számukra – és így kezdődött a háború. Ez a leghatalmasabb háború az emberi történelemben.
A Poéta vett pár gyenge levegőt.
- A szétszóródott embereknek semmi esélye nem volt ezek ellen a szörnytámadások ellen, ezért elkezdték összevetni a megmaradt erőforrásaikat, és megalapították az emberi bázisokat. A személyi számunk 3-assal kezdődik, ami arra utal, hogy ez volt az emberiség harmadik bázisa. A Földalatti Város Bázisa, a Virginia Bázis, az Északi Bázis és a Dél-kelet Bázis. Ennek a négy bázisnak a szövetsége volt az emberiség közös jövőjének a közössége. Miután a bázisok megalakultak, az emberek kaptak egy kis haladékot. Ezért tudtok mindannyian élni jelenleg.
Ezzel a mondattal a börtön hangulata lenyugodni látszott, a következőtől viszont jegessé fagyott a helyiség.
- Sajnálatos módon a bázisok nem feltétlenül biztonságosak – köhögött a Poéta párat, és a hangja fokozatosan elmélyült. – 2061-ben kitört egy patkánymutáns járvány, és a Dél-kelet Bázis elesett. 2073-ban tengeri xenogének jutottak be a Virginia Bázisra, és a bázis elesett.
- Bazd meg – vágott a szavába hirtelen Jensen. – Most már értem, miért uszítottad az embereket, és keltettél rosszindulatúan pánikot. A városvédelmiseknek el kellett hallgattatnia téged.
- Hát semmi rosszat nem csináltam – mondta a Poéta egy mosollyal. – Csak a fiúm zsoldos seregében kétbalkezeskedtem, infókat gyűjtöttem az emberi romokból szerte a világban, aztán összerendeztem és publikáltam őket, erre meg életfogytiglanit kaptam.
- Ki kellett vágni a nyelvedet alaposan – mondta Jensen. – Még fiúd is volt.
- Annyira unalmas a bázison – nevetett a Poéta. – Miért ne lehetett volna fiúm. – Nem fordítva több figyelmet Jensenre, folytatta. – Szóval most már csak az Északi Bázis és a Földalatti Város Bázisa működik. Ez a két bázis védi a mágneses mező generátorait, ezért az Aurora fénye a bázisok felett sokkal erősebb. Az Aurora az eredménye a napszélben keringő részecskéknek. – Ennél a pontnál a Poéta sóhajtott. – Nem tudom, van-e még bármilyen kommunikáció a két bázis között. Az egész Csendes-óceán ott van a kettő között, elvégre. Azt mondtam korábban, hogy az emberiség legnehezebb időszaka nem a Puszta Kor volt, sem a Csapás Kora, mert a legnehezebb időszak ez a mostani. Ki tudja, mi fog történni legközelebb.
Alighogy befejezte a beszédet, a föld hevesen megremegett.
Por hullott alá a börtön mennyezetéről, An Zhe fejére és testére, köhögésre késztetve, de eztán csak még erősebb rándulások vibráltak fel.
Jensen a talpára ugrott felkiáltva.
- Földrengés?
- Ez nem földrengés. – An Zhe hallotta, ahogy a Poéta is felhúzta magát a szomszéd cellában, és a jól informált férfi dühöngött pár dolgon, melyeket An Zhe nem értett. – A földrengéseknek átlós és hosszirányú hullámai vannak. Most véletlenszerű rezgések, egy nagyon gyenge hipocentrum…
- Van valami alattunk!
An Zhe ezt már megértette.
BUMM!
A pillanat tört része alatt jött a hang a folyosó mélyéről, a vasrácsos ajtók földre zuhanásának csörömpölésével kísérve.
BUMM!
Egy a korábbinál százszor erősebb rezgés vágott át az épületen, és An Zhe megragadta a vasajtó rúdját, hogy megtartsa magát. Ezt a hangot már felismerte maga is.
Valami – egy hatalmas élő teremtmény – hevesen csapódott a padlónak alulról.
*Megjegyzések:
Igazából elég kifejezőek, de azért menjünk végig időrendi sorban:
Nagy Jólét Kora: Era of Great Prosperty, Puszta Kora: Desert Era, Hajnal Korszaka: Dawn Age, Csapás Kora: Era of Calamity.
Remélem a tudományos fordítások elég érthetőek lettek, úgy gondolom, a napszelek elég jól ismertek, meg ilyesmi, ezeket nem kell magyarázni. XD
Földalatti Város Bázisa: Underground City Base
Virginia Bázis: ugyanaz :”D
Északi Bázis: Northern Base
Dél-kelet Bázis: Southeastern Base.
Őszintén szólva nem olyan költői nevek, amilyennek az ember gondolná őket… De hát tudjuk, hogy a danmeiekben ez szokás. XD
Poéta: Poet – költő. Nem láttam értelmét ennél jobban fordítani.
Ezenkívül: Felállítottam ezt az elvemet már korábban, és csak emlékeztetőül jegyzem meg: An Zhe azzal tegeződik, akit kedvesnek talál, mint pl. An Ze. A Poéta is kedves volt számára, ezért átváltott tegezésre. XD Valójában fogalmam sincs, a kínai verzióban mit használt, annyira profi sajnos nem vagyok az írásjelek felismerésében. Ha az angol nem butította volna le tegezésre az összes párbeszédet… :’)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése