IX. fejezet - Az a tíz nap komolyan vérfürdő volt
Egy másodperccel később, hogy a kezelő elhallgatott, Lu Feng arca megváltozott.
Sarkon perdült, és elment, a Világítótorony kutatója pedig gyorsan követte. Az Eljáró Bíróság egyik autója ott parkolt a Védelmi Hivatal előtt, és egy fiatal Bíró szaladt előre.
- Ezredes!
- Ezredes, össze kell hívnunk az Eljáró Bíróságot?
Lu Feng tekintete végigsöpört az emberek folyamán az utcán.
- Zárjátok le a városkapukat, és mindenki gyülekezzen az 5-ös Kerületben.
- Igenis, uram – tisztelgett a Bíró. – Vigyázzon magára, ezredes!
Lu Feng szótlanul csapta be az autója ajtaját, és indította be a motort. Erőteljesen fordította el a kormányt, és a fekete autó tett egy sebes U-kanyart, majd az 1-es Kerületi Elosztó Központ felé iramodott, mint az íjvesszőből kilőtt nyíl. Ezt szorosan követte Howard autójának és a Hivatalának páncélautóinak ébredése. A hátsó ülésen a kutató távközlőt tartott a kezében, és szintén beszélgetést folytatott. Éppen kikérdezték.
- Jelenleg az Elosztó Központba tartunk – mondta a kutató. – A legrosszabb eshetőségre kell számítanunk. Egyelőre gyanított, hogy a speciális frekvencia, amit az ultrahangos hangszóró használ, hogy elriassza az ízeltlábúakat és madarakat, most együttesen vonzza a gilisztákat. De afelől sincs kétség, hogy ez egy szándékos támadás volt. Igen, jelenleg próbálunk kapcsolatot teremteni a többi hangszóró helyével.
Ugyanebben az időben, valahol a város közepén egy másik vészjelző torony hangja csendült fel hirtelen. A folyamatos, éles vijjogása fülsiketítő volt. Ahogy meghallották, a kora reggeli utcákon gyéren szétszéledt emberek arca drasztikusan megváltozott, és miután egymásra néztek, eliszkoltak a legközelebbi épület felé, mivel a hosszantartó jelzés azt jelentette „keressen egy vészhelyzeti menedéket”.
Mindezen közben a városi riasztótorony elkezdte lejátszani a kellemes, robotikus női hang üzenetét.
- Figyelmeztetés. Az ultrahangos hangszórók leállása miatt rovar-, madár- és giliszta osztályú szörnyek tűnhetnek fel a városban a közeljövőben. Mielőtt a kijavításokról megerősítést kapnak, kérjük, azonnal zárjanak be minden ajtót és ablakot, és tartózkodjanak a kijárástól. Ha gyanús helyzetet észlelnek, kérjük, azonnal tárcsázzák az elsősegély vonalat, és vegyék fel a kapcsolatot a Városvédelmi Hivatallal. A bázis katonasága mindent megtesz, amit tud, hogy biztosítsa a biztonságukat.
- Figyelmeztetés. Az ultrahangos hangszórók leállása miatt rovar-, madár- és giliszta osztályú szörnyek tűnhetnek fel a városban a közeljövőben…
Ablakok becsapódásának hangjai szakadatlan egymásutániságban jöttek a lakótelepek épületeiből mindenfelől, és a Hivatal dolgozói illetve a rabok sietve át lettek szállítva a legközelebbi lakótelepre. Páncélos járművek egyenletes folyója bukkant fel a Hivatal különböző, bázison belüli helyőrségi pontjairól, és szóródott mindenfelé az utakra.
An Zhe, Mr Shaw és a Poéta ugyanabban a szobában voltak. A Városvédelmi Hivatal ki se látott a saját feladataiból, és hármuk közül az egyiküket uszításért ítélték el, a másikat az Arbiter adatainak eltulajdonításáért, a harmadik pedig valami furcsasággal vádolt meg az Arbiter – röviden, nem jelentettek halálos fenyegetést, szóval nem őrizték őket katonák, csak be lettek zárva.
- Az Elosztó Központ távolról irányítja az összes külvárosi hangszórót – nézett ki a Poéta az ablakon. – A vadon levegőjében a legkisebb bogár is megfertőzheti az embert. Csak a speciális ultrahang frekvenciájával való szétriasztásukkal tudja a bázis fenntartani az abszolút biztonságot. Még egy légy sem jut be a bázisra. Ha valami tényleg történt az Elosztó Központban, akkor az egész város ki van téve a lehetséges fertőzésnek. A szaporodási szezonban lévő rovaroknak az emberi hús és vér a tökéletes táptalaj a tojásrakáshoz.
An Zhe az üres ágykereten ült, és átölelte felhúzott térdeit.
- Mi fog történni? – kérdezte.
A Poéta kinyúlt, és megcsípte An Zhe tarkóját.
- Feltéve, ha az a kis bogár tojást rakott a bőröd alatt a tegnapi éjszaka folyamán, a bogár génjei össze fognak olvadni az emberi génjeiddel. Legkésőbb három napon belül csak egy emberi bőr leszel akár százmilliónyi rovarlárva köré tekerve. A kis bogarak kirepülnek a szemeden vagy a légcsöveden, hogy megfertőzzenek másokat is, aztán…
- Ne ijesztgesd a gyereket. – Mr Shaw hangja tiszta elégedetlenségtől csengett emiatt a beszélgetés miatt. A Poéta visszahúzta a kezét.
- Csak az igazat mondom.
Hirtelen felbukkant annak a xenogénnek a képe An Zhe előtt, akinek a gyomrát Lu Feng felvágta aznap a raktár közterén. A hasürege és a légcsöve tömve volt kicsi, átlátszó bogarakkal.
- Mit tehetünk? – kérdezte hát.
A Poéta megrázta a fejét.
- Csak reménykedhetünk, hogy semmi komoly nem történt az Elosztó Központtal, vagy, hogy a hangszórókat gyorsan meg lehet majd javítani, máskülönben… - sóhajtott finoman. – Máskülönben az egész bázison járvány lesz, vagy… az Ítélet Napja megismétli önmagát.
An Zhe a homlokát ráncolva nézett az elhagyatott utcákra az ablakon át. De hallotta, hogy Mr Shaw kérdezi:
- Tudsz az Ítélet Napjáról?
- Hallottam róla egy keveset – felelt a Poéta.
Mr Shaw sóhajtott.
- Azt hittem, amíg engedelmesen a bázison maradok, élhetek addig, hogy az öregség vigyen el.
- A bázis így is túl sokáig volt biztonságos. – A Poéta még mindig a távolba révedt. – Mindig elfelejtem, hogy a biztonság csak időszakos, míg a veszély állandó. Az élet nem olyasmi, ami jár nekünk. Az élet egy ajándék.
An Zhe nem igazán értette a dolgot, és azt sem tudta, hogyan kérdezzen rá. Így csak egy kérdést tett fel.
- Mi az az Ítélet Napja?
Azonban Mr Shaw odanézett rá.
- Elfelejtettel megkérdezni. Mi a története az öltözetednek?
An Zhe nem talált szavakat. Lu Feng kabátja még mindig a vállán lógott, és a kabát zsebében ott lapult Lu Feng munkafüzete meg a fekete golyóstolla. Mr Shaw összehúzta a szemét.
- Tegnap este, mikor a Poéta meg én a sátrakban voltunk, te merre jártál? Vele háltál?
- Nem – felelt An Zhe gyorsan, mindig úgy érezve, Mr Shaw kivallatja. Vékony hangon válaszolt. – Nem aludt.
Mr Shaw zúgó nevetést hallatott.
- Honnan tudod, hogy nem aludt? Te vele háltál! Milyen volt? Ki vele!
An Zhe tudta, hogy nem lenne képes kibeszélni senkit, ezért úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést. Helyette megismételte a sajátját.
- Mi az az Ítélet Napja?
- Akkor, arról tudsz, hogy hogyan lett indítványozva az Arbiter Kódja? – kérdezte a Poéta.
- Nem tudok – felelt a valósághoz hűen.
- De a rangidős biztosan – pillantott a Poéta Mr Shawra, az meg felvonta a szemöldökét.
- Én igen.
- Hány éves vagy?
Mr Shaw nem válaszolt a Poéta kérdésére, helyette így felelt:
- Amikor fiatal voltam, mindenki nagymértékben támogatta a törvényjavaslatot.
A Poéta leült az ágy sarkára, közvetlen An Zhe mellé. A szürke rabgúnyája néhány helyen kikopott, vállig érő, fekete haját hátul egyszerű lófarokban fogta össze, és az arckifejezése nagyon nyugodt volt. Mérsékelt ütemben beszélt, talán ez a hangsúly volt használatos a Poéta munkakörében.
- Az Arbiter Kódja hetven évig tartott ki. Azt hiszem, az Északi Bázis igazán hálás lehet érte. Nem tudok sokat a dologról közvetlenül, mert a bázisnak túl kevés idős embere van.
Úgy tűnt, Mr Shaw érdeklődése végre elterelődött An Zhe alvásának kérdéséről. Egy kis báburészecskével játszadozott, amit a zsebéből halászott elő, és hozzátette:
- Én is hallottam róla másoktól, amikor fiatal voltam.
- Kérlek, avass be – szólt a Poéta.
- Miután a Dél-kelet Bázis találkozott a végzetével, mindenki halálra volt rémülve. Azokban az időkben a xenogenikus lények mutációfoka nem volt olyan veszélyes mértékű, mint manapság. Amikor az emberek visszajöttek a bázisra kintről, csak egy teljes testi kivizsgáláson kellett megfelelniük. Ami rendben is volt, amíg nem voltak sebeik vagy más abnormalitásuk. Katonák voltak mindenhol a bázison, és ahogy egy mutánst felfedeztek, azonnal likvidálva lett – mesélte Mr Shaw. – Az ultrahangos hangszórókat sem fedezték még fel, szóval rovarok röpködtek a bázis körül. A katonák megölték a nagyokat, akiken egyértelműen látszott a mutáció, de a kicsiket nem lehetett elkapni, ezért rovarcsapda lámpák lettek kihelyezve mindenhova a bázison. A kiskorúaknak nem engedték a bázis elhagyását, ezért rovarirtó csapatokat létesítettek, és rovarokat nyomkodtak el mindenfelé.
- A Zűrzavar Kora – monda a Poéta.
- Eléggé – ismerte el Mr Shaw. – Még én is egy rovarirtó csapat kapitánya voltam fiatal koromban. Egészen tíz évvel azutánig, amikor már megvoltak az ultrahangos hangszórók, és többé egy szem bogár se tudott a bázisra repülni.
- Akkoriban az Arbiter Kódját már törvénybe iktatták – mondta a Poéta.
- Valóban – helyeselt Mr Shaw. – De a törvény beiktatása nem a bogarak miatt történt, hanem az egyik biztonsági kamera felvétele miatt. Amikor egy felügyelő rutinvizsgálatot tartott a víztorony felvételei közt, látta, hogy történt valami az egyik sarokban, de olyan sötét helyen volt, és olyan homályos volt a videó, hogy senki nem fedezte fel eleinte. Amikor a felügyelő látta a felvételt, eszét vesztette a félelemtől. El sem tudjátok képzelni a látványt.
Mr Shaw története felkeltette An Zhe érdeklődését, és látta, hogy a Poéta is elbűvölten hallgatta a másikat. Aztán Mr Shaw folytatta.
- Egy nagyon fura tartású embert látott a kavargó medencéhez sétálni. Aztán az illető leült, de úgy, mintha nem lennének csontok a testében. A felvétel készítőitől azt hallottam, a férfi olyan volt, mint valami emberforma pióca. Ahogy leült, beledugta a lábát a vízbe.
- Xenogenikus volt, és a váladékát használta a vízforrás beszennyezéséhez? – kérdezte a Poéta. Mr Shaw mosolygott.
- Hah, az nem okozott volna akkora félelmet.
A Poéta felvonta a szemöldökét.
- Aztán az illető lába valami fehéres-áttetsző anyaggá vált. Mintha felrobbant volna, egy nagy adag áradt szét belőle a vízben. Nincs jó mód, hogy körülírjam – rázta meg a fejét Mr Shaw, és folytatta. – És aztán az illető teljes teste belecsúszott a tóba, és a vízszínt azonnal sokkal magasabb lett. Hallottam az embereket azt mesélni, hogy úgy nézett ki, mintha tele lett volna tömve fehér disznóhús darabokkal. Az a víz is a bázis vízforgató rendszerének része volt. Aztán azzal a vízzel együtt úszott ki a kivezető csövön, ami a bázis ivóvíz készleteit töltötte fel. Ami még rosszabbá tette az egészet, hogy a felvétel legalább húsz órával korábbról származott.
A Poéta enyhén a homlokát ráncolta, úgy látszott, hányingere van. Csak mikor az ádámcsutkája már jó párszor megugrott, szólalt meg.
- Az egész város ki volt téve a fertőzésnek.
- Így van – bólintott Mr Shaw. – A Világítótorony kiadta a nyomozási eredményeket. Egy puhatestű vízi xenogén volt, és a szétszóródása a vízben talán a szaporodási folyamata volt. Röviden, a teljes bázis veszélyeztetve volt a fertőzés által, és senki nem volt biztonságban. Azt a törvényjavaslatot sürgősen elfogadták ezek után.
- Azt mondják – szólt a Poéta. –… hogy az eredeti generációja az Arbiternek és az Eljáró Bíróságnak nem képezte a részét a katonaságnak, hanem a Világítótorony alárendelt intézményének.
- Ez is helyes. A vízi xenogén invázió után, a Világítótorony tudósai közül egy pár a humanoid xenogéneket tanulmányozta, és sok mindent megértettek a karakterjellegzetességeikről. Megalkották az Eljáró Bíróságot, és tíz nap alatt minden bázison lévő ember számára egyéni vizsgálatot szerveztek. Senki nem sérült meg, de mindenki megfertőződhetett. Emellett nem volt módszerük sem az ellenőrzések elvégzésére, ezért a dolog teljes egészében a szabad szemi megfigyeléstől és az intuitív ítélettől függött. Igaz, te csak annyit tettél, hogy egy korty vizet ittál, ha az Eljáró Bíróság holtan akart látni, akkor meg kellett halnod – sóhajtott Mr Shaw. – Az a tíz nap komolyan vérfürdő volt. Azt mondják, a bázis populációjának fele odalett.
- Ez nagyjából ugyanaz, mint az információk, amiket én gyűjtöttem korábban – állapította meg a Poéta. – Az a tíz nap volt a legendás Ítélet Napja.
- Csak a hozzád hasonló, titokzatosan a tollukkal babráló firkászok mondják, hogy ez a tíz nap az „Ítélet Napja”, aztán meg istenről meg miről nem papoltok… - mondta Mr Shaw homlokráncolva. A Poéta mosolygott.
- Ki tudja? – söpörte le a port a mandzsettájáról Mr Shaw. – Mikor a Virginia Bázis megneszelte a dolgokat, kiátkozták a bázisunk stratégiai döntéseit, átküldtek egy kutatócsoportot, hogy legyen nekünk is olyan szerkentyűnk, amivel tudományos módon kiszűrhetjük a xenogenikus elemeket, és ellenzéki szórólapokat terjesztettek drónokkal, megvádolva az Északi Bázist azzal, hogy elvesztette az emberségességét, és az emberi jogok megsértésével. És a végeredmény?
A Poéta mély hangon válaszolt.
- Három napra rá humanoid tengeri xenogének lepték el őket, és a Virginia Bázis teljes egészében megfertőződött, és elesettnek kiáltották ki.
- Az olyan idióták példájával, mint amilyen a Virginia Bázis volt, az Arbiter Kódját formálisan meghosszabbították. Bármelyik Bíró lelőhette az embereket. Azokról, akikről a Bírák nem tudtak ítéletet hozni, az Arbiternek adták, hogy a teljes erejével hozzon döntést, és nem kellett felelősséget vállalnia a mészárlásért. Az Arbiter az Isten – vigyorgott Mr Shaw. – Sajnálatos módon ezek az istenek könnyen megőrülnek. Miután olyan sokat megöltek az embereikből, nem képesek leállni. A Világítótorony tudósai, akik felelősek voltak a Teszt lebonyolításáért, csoportosan lettek leváltva, egyik a másik után. Tíz éven belül három őrült meg, és kettő öngyilkosságot követett el. Senki nem volt hajlandó csinálni, ezért a katonaság átvette az ügyet. A katonaság tagjai hosszú időszakokon át a vadonban állomásoztak, rengeteg szörnyet láttak, elég jó képességeik voltak, hogy megkülönböztessék a xenogéneket, és mentálisan erősek voltak. Az Arbiter lecserélésének sebessége végre csökkent, most már nem háromévente őrül meg egy, hanem ötévente. Lu Feng még húsz éves sem volt, amikor Arbiter lett belőle. Úgy gondolom, túl fiatal, és még fogadtam is másokkal, hogy nem fogja kihúzni a három évet. – Mr Shaw vállat vont. – Nem kis pénzt vesztettem. Ez lesz a hetedik éve. Hubbard azt mondta, hogy az általa megölt emberek száma már sokszorosa annak, amennyit az előző Arbiter kinyírt. Ráadásul, az elmúlt három év mindegyikében ez a szám évente megduplázódik. Mindenki tudja, hogy nincs messze a megőrüléstől.
- Nehéz megmondani, hogy az Arbiter és aközött, akit éppen elítél, kin van nagyobb mentális nyomás. – A Poéta a falnak dőlt. – De mivel Lu ezredesnek még mindig van elég esze, hogy a fiatal kis barátunkkal etyepetyéljen, úgy néz ki, még messze van tőle, hogy elveszítse a kontrollt. Nem, ez így nem helyes – javította ki magát homlokráncolva szinte azonnal, hogy abbahagyta a beszédet. – Ellenkezőleg, egy olyan hideg és lelketlen ember számára, mint Lu ezredes, ez lehet az őrület ómenje.
Odaoldalazott An Zhe mellé, hasonló kifejezéssel a szemében, amilyen Mr Shawnak volt.
- Milyen volt? Fájdalmat okozott?
An Zhe szorosan maga köré csavarta a kabátot, és a sarok felé fordult, elutasítva, hogy beszéljen velük.
TUPP.
Egy becsapódás hangja. A hangulat a szobában egyből feszültté vált, és mindannyian a hang forrásának irányába néztek.
Egy színes bogár csapódott az ablakra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése